A felkészülési időszakban már találkoztak a felek, akkor a rákospalotaiak sima, 3-0-s győzelmet arattak, de azt mindenképpen hozzá kell tenni, hogy akkor lényegében az U21-es csapatával állt fel a Diósgyőr. Az esti mérkőzésen teljes kerettel léphettek pályára a piros-fehérek, aminek meg is lett az eredménye. Az első játszmában, az elejétől kezdve nagy összpontosítással, végig dominált a DVTK csapata, röpke húsz perc alatt be is fejezték az első játékrészt, 25-14-re nyerték ezt a felvonást a lányok.

Rövid pihenőt követően úgy folytatták a csapatok, ahogy az első játszmában abbahagyták. A hazaiak remekül nyitottak területet az ellenfél térfelén, ezzel több lehetőségük volt a pontszerzésre, amit magabiztosan ki is használtak. Ez a játékrész sem tartott sokkal tovább, 25-19.

Nagy kérdés volt, hogy a Palota fel tud-e pörögni a Diósgyőr szintjére, vagy ezt a felvonást is behúzzák a hazaiak. Az utóbbi történt meg, ugyanis a piros-fehér lányok koncentrációja nem csökkent, szép pontokkal meneteltek a mérkőzés megnyerése felé. Nem okozott gondot ez a játszma sem, huszonkét perc alatt, 25-21-re nyerték meg ezt a játékrészt, ezzel magabiztosan, 3-0-ra nyerték meg a találkozót, ami jelentős előnynek számít a jövő szerdai visszavágó előtt.

Női Magyar Kupa selejtező 1. mérkőzés

DVTK FUX - Palota RSC 3:0 (25-14, 25-19, 25-21)

Miskolc, Generali Aréna 150 néző. Játékvezető: Vári Péter, Pőcze Attila
DVTK FUX: Kiss V., Kovács E., Sitkey M., Kiss E., Kundrák E., Szajkó T., Csere: Nagy Zs. (liberó), Nagy D. (liberó)
Palota RSC: Kaltenecker, Mester, Misinszki, Rácz, Kotlárik, Magyar (liberó) Csere: Mészáros, Antal, Imreh, Vandlik (liberó)

Toma Sándor: - A szokásosnál is jobban izgultam, hiszen ez volt az első tétmeccsünk az idényben, ráadásul hazai pályán. Kicsit féltettem a lányokat, hogy a bizonyítási vágy miatt nagy lesz rajtuk a nyomás, de ezt sikeresen megoldották. Az elejétől kezdve koncentráltan játszottunk, a nyitás-fogadásunk remekül működött. Kulcspillanat volt, hogy nagyon jó pozíciókat sikerült megnyitnunk, így a támadásaink egyre sikeresebbek lettek. Szándékosan nem cseréltem, mert szeretnék egy nagyon stabil kezdőcsapatot kialakítani. A szerdai visszavágón szorosabb mérkőzésre számítok, hiszen a palotaiak terme sokkal kisebb, szűkebb. Természetesen ez nem lehet kifogás, mindent megteszünk azért, hogy ebből a párharcból mi jöjjünk ki győztesen. 

A mérkőzés jegyzkönyve ide kattintva olvasható.

A 2. találkozóra 2018. október 3-án, szerdán 19 órától kerül sor. A párharc továbbjutója a szintén az NB I.-ben szereplő MTK csapatával találkozik majd a nyolcaddöntőben.