- Ilyen a kapusok sorsa. Kilenc mérkőzés után ismét a te neveddel kezdődött az összeállítás. Számítottál arra, hogy kezdő leszel?
- Igen. gondoltam rá, hogy most újra eljöhet az én időm. Úgy éreztem ősszel is, hogy jól megy a védés, de a sérülés közbeszólt és sokáig nem tudtam játszani, keretben sem voltam. A téli felkészülést már teljesen egészségesen kezdtem. Igyekeztem minden alárendelni annak, hogy jól tudjam elkezdeni a szezont, ha a vezetőedző úgy dönt, hogy engem állít be a kapuba. Mivel ez nem így történt, nem maradt más számomra, mint kivárni a lehetőséget, és ha megkapom, akkor olyan állapotban legyek, hogy a csapat hasznára tudjak lenni.

- Minimum kettő, de ha az egész meccset nézzük, akkor lehet, hogy három pontot hoztál most a csapatnak.
- Örülök neki, tényleg fontos volt. Nem csak a csapatnak, hanem nekem is. Szeretném ennek a büntetőnek a kivédését azoknak a szurkolóknak és a klub azon dolgozóinak ajánlani, akik a nehéz időszakban is mellettem álltak, szurkoltak nekem és támogattak. Ez nekem sokat jelent, nem felejtem el nekik. Remélem, hogy ezzel sikerült meghálálni. 

- Elemeztétek a mérkőzés előtt az ellenfél játékosait, hogy ha esetleg tizenegyesre kerül a sor, ki merre rúgja?
- Ezt minden mérkőzés előtt meg szoktuk tenni, de ezzel nagy titkot nem árulok el. Minden csapatnál így szokás. Mindig kérdés természetesen, hogy az adott játékos éppen melyik oldalt választja. Van olyan labdarúgó, aki mindig máshová rúgja a labdát és nem lehet átlagot vonni, van akinél ki lehet számolni, hogy merre felé billen az átlag. Most megbeszéltük a mérkőzés előtt Andrusch Józseffel, hogy ha lesz büntető, akkor én jobb oldalra fogok vetődni, próbáltam mindent úgy csinálni, hogy Liridon Latifi oda is rúgja a labdát.

- Hogy lehet ezt befolyásolni a gólvonalon állva?
- Hidd el nekem, hogy lehet (nevet - a szerk.). Nekünk kapusoknak sok trükkünk van. Van, amikor bedőlnek a cselnek, van, amikor nem. De most megtettem mindent, hogy jobbra jöjjön a labda.

- Azt szokták mondani, hogy a jó kapusnak szerencséje is van. A PAFC rúgott két kapufát is, mondhatjuk, hogy ez is kellett?
- Minden mérkőzéshez kell szerencse is.  Most szembetűnő, hogy kétszer kifelé pattant a kapufáról a labda, de ha visszaemlékszünk, akkor volt olyan, hogy pechünk volt és befelé pattant. Ez egy ilyen meccs volt. Mi ebben a szezonban nagyon sokat harcolunk és küzdünk a háttérben, hogy szombatonként a legjobb teljesítményünket tudjuk nyújtani. A két legutóbbi forduló után nem volt könnyű felállni. Most úgy érzem, hogy a befektetett munkánk meghozta a gyümölcsét.

- Ezt a meccset leszámítva legutóbb a Debrecen ellen álltál a kapuban és akkor is meg tudtad őrizni a kapott góltól a hálódat. Most újra a hajdúságiak következnek, mire számítasz jövő héten?
- Közhely, de nehéz mérkőzés lesz. Igazából ezt minden mérkőzésre el tudjuk mondani és el is mondjuk. Egy ilyen kiélezett bajnokságban nincsen könnyű meccs, főleg egy Debrecen ellen, amely egy nagyon jó csapat és általában kemény mérkőzéseket is játszunk ellenük. Fel kell kötnünk a gatyánkat. Fontos volt most ez a győzelem azért is, hogy ismét önbizalmat adjon a csapatnak két gyengébben sikerült mérkőzés után. Most is benne volt a fejekben a vezetés után, hogy nehogy elrontsuk, nehogy rágörcsöljünk, de szerencsére nem rontottuk el és itthon tudtuk tartani a három pontot. Sokat kell dolgoznunk ezen a héten is, hogy Debrecenben is sikeresek tudjunk lenni. Bízom benne, hogy a szurkolóinkkal is el tudtuk egy kicsit feledtetni az elmúlt hetek kisiklását, most is fantasztikus volt a szurkolásuk a második félidőben. Sokat segített, amikor rázendítettek. Remélem, hogy ismét mellénk állnak és nagy számban kísérnek el minket a keleti rangadóra, hiszen újra nagy szükségünk lesz rájuk.