A párosoknál senki nem jutott előnyhöz, a Kővári, Krebs duónk szoros szettekben 3:1-re alulmaradt, de az Imre, Bari egységük sima 3:0-s győzelemmel egalizált.

Az első meccsen Kővárival szemben Fest meglepő kétszettes előnybe került, de ezután érvényesítette a papírformát és 3:2-re fordított. Imre Leila 3:0-ra vesztett Zakar ellen, Bari nagy meccsen gyúrta le Oroszkit, de Krebs 3:1-es veresége Kishegyi ellen ismét döntetlen állást eredményezett. (3:3)

A második körben is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Imre három minimális különbségű szettvesztéssel Fest ellen is alulmaradt, de Bari újabb 3:2 -es győzelme ezúttal Zakar ellen biztosította a meccsben maradást. Krebs nem bírt Oroszkival, de Kővári Kishegyi elleni 3:2-es sikere után továbbra is nyílt volt az összecsapás.

A harmadik kör tartogatta a sluszpoént. Bari esélyeshez méltó 3:0-lal intézte el a Fest elleni meccsét és Kővári újabb 3:2-es sikere az eddig veretlen Kishegyivel szemben már a pontszerzést jelentette. Ifjúsági játékosunk Krebs Levi utolsó meccsén nagyot küzdve felülkerekedett az esélyesebb hazai játékoson, így Imre vereségének már nem volt jelentősége, mivel már meg volt a csapatgyőzelemhez szükséges nyolc siker!

NB I. Keleti csoport

Dunakeszi VSE - DVTK 6:8

Győzött
Kővári 3
Bari 3
Krebs 1
a Bari-Imre páros

A DVTK második csapata is idegenben, Vácon próbálta meg gyarapítani pontjait. Jó kezdés után a hazaiak 5:5-nél utolérték a mieinket, de egy huszáros hajrával biztos és egyben nagyon értékes győzelmet arattunk.

NB II. Észak-Keleti csoport  

Vác - DVTK II  6:12

Győzött
Boros 4
Doros 3
Gadóczi 2
Rózsahegyi 1
a Boros-Doros és a Rózsahegyi-Gadóczi páros

Értékelés

András Miklós szakosztályvezető: Bravúrgyőzelmet sikerült behúznunk a jó erőkből álló Dunakeszi otthonában. A két miskolci éljátékosunk, Kővári és Bari szenzációsan küzdött (négy 3:2-es meccs is a javukra dőlt el), és a győzelmünkhöz nagyon kellett Krebs Levi utolsó meccsén a Zakar elleni siker. Imre sajnos még mindig nem teljesen egészséges, vállsérülése ellenére vállalta a játékot és Barival a párosbeli sikerük is kellett a 8:6-hoz!
Elismerésem a fiúk nagyszerű teljesítményéhez. Hasonlóképp kijár a dicséret az NB II.-es csapat minden játékosának, akik Boros vezérletével nem várt biztos 3 pontot szereztek.