- Nagyon örülök, hogy részese lehetek a DVTK-családnak - mondta el Hysen Memolla. - Ígérem, hogy a legjobb tudásom szerint fogom majd segíteni a klubot, hogy elérje a kitűzött céljait. A vasárnapi szezonzáró mérkőzést a lelátóról szurkoltam végig, csodálatos ez a stadion, fantasztikus a szurkolótábor. Bízom benne, hogy sok boldog pillanatot élünk majd át együtt.

- Nagyon örülök, hogy Hysen Memolla hozzánk szerződött, hiszen személyében védelem bal oldalára egy olyan játékost tudtunk igazolni, aki nagyon agresszív, igazi párharckereső játékos és hatékonyan tudja támogatni a szélen a támadásokat - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Olasz és albán állampolgársággal is rendelkezik és már háromszoros albán válogatottnak mondhatja magát. Leigazolása előtt a teljesítményét nem csak a videó elemzések alapján térképeztük fel, hanem sikerült egyéb információkat is begyűjteni róla, hiszen a Hajduk Splitben játékostársa volt Mirko Ivanovski és Futács Márkó is. A Finnországban mutatott játékával kapcsolatban pedig Árki Gábor volt a segítségünkre, aki korábban játszott ott, és a kapcsolatai révén utána tudtunk érdeklődni. Mindenki megerősítette azokat az információkat, amik a videók alapján megfogalmazódtak bennünk is. Mindenképpen erősítés lesz a számunkra.

Hysen Memolla Albániában született, de egyéves korában a szülei Olaszországba költöztek. Több kisebb pugliai klub után az A.S.D. Martina Franca utánpótlásán keresztül jutott el a felnőtt futballba, majd klubjával az ötödiktől egészen a harmadik osztályig emelkedett. 2014 nyarán az élvonalbeli Hellas Verona csapott le a játékjogára, és azonnal visszaadta kölcsönbe, a következő nyártól pedig a szlovén első osztály következett, ismét kölcsönben.

Veronából a Hajduk Split szerezte meg végleg, ahol a bajnoki és a hazai kupamérkőzések mellett 8 alkalommal az Európa Liga selejtezőjében is pályára lépett. A kezdőcsapat tagjaként egy-egy gólpasszal vette ki a részét a Levski Sofia és a Brøndby IF búcsúztatásából. A harmadik idényben csapattársa volt Mirko Ivanovski is a dalmát klubban, akit így ismerősként üdvözölhet Diósgyőrben.

Az előző télen visszatért Olaszországba, és Salernóban kiharcolta csapatával a bennmaradást, ősszel viszont a több játéklehetőség érdekében Finnországba igazolt. A bajnokság befejezése után szabaddá vált, és tavasszal már a DVTK mezében láthatjuk.

Hysen Memolla 2017 szeptemberében debütált az albán válogatottban, amit azóta két újabb alkalom követett. Egy időre kimaradt a keretből, de idén októberben és novemberben ott ült a kispadon a törökök, andorraiak, franciák ellen.

Névjegy

Vezetéknév: Memolla
Keresztnév: Hysen
Születési idő: 1992. július 3.
Születési hely: Kavajë (Albánia)
Állampolgárság: olasz, albán
Magasság: 187 centiméter
Poszt: bal oldali védő
Mezszám:

Pályafutás

2019/2020 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.)
2019 ősz Kokkolan Pallo-Veikot (Finnország, 1. osztály) 5/1
2018/2019 tavasz US Salernitana 1919 (Olaszország, Serie B) 4/0
2018/2019 ősz HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 0/0
2018/2019 ősz HNK Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 2/0
2017/2018 HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 13/0
2017/2018 HNK Hajduk Split II (Horvátország, 2. osztály) 1/0
2016/2017 HNK Hajduk Split (Horvátország, 1. osztály) 24/0
2015/2016 FC Koper  (kölcsönben, Szlovénia, 1. osztály) 17/0
2014/2015 A.S.D. Martina Franca (kölcsönben, Olaszország, Lega Pro) 27/0
2014/2015 Hellas Verona F.C. (Olaszország, Serie A) 0/0
2013/2014 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Lega Pro  II)
2012/2013 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Lega Pro  II)
2011/2012 A.S.D. Martina Franca (Olaszország, Serie D)
2010/2011 A.S.D. Martina Franca utánpótlás
ASD Esperia utánpótlás
Pezze di Greco utánpótlás

Mérkőzések a válogatottban

2018. június 3., vasárnap (felkészülési mérkőzés, Shkodër, Stadiumi Loro Boriçi)
Albánia - Ukrajna 1-4 (45 perc)

2017. október 6., péntek (világbajnoki selejtező, Alicante, Estadio José Rico Pérez)
Spanyolország - Albánia 3-0 (45 perc)

2017. szeptember 5., kedd (világbajnoki selejtező, Skopje, Nacionalna Arena Filip II Makedonski)
Macedónia - Albánia 1-1 (17 perc)