- Mintha - 70 élvonalbeli találkozóval a hátad mögött - most törnél be a felnőttfutballba, a diósgyőri szurkolók szinte kivétel nélkül elismerik a teljesítményed, és az újságírók is kezdenek felfedezni.
- Amikor hazatértem Magyarországra, akkor többször kerestek a média képviselői, majd mostanában magam is úgy érzem, több a megkeresés. Talán a gólomra kapta fel mindenki a fejét, de ettől függetlenül is jó formában érzem magam.

- Készültél külön a zalaegerszegi mérkőzésre, vagy ez is csak egy volt a 33 közül?
- Általában nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget egy-egy mérkőzésnek, de a bajnoki rajt kétségkívül fontos, egy jó eredmény lökést adhat a csapatnak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy háromnegyed éven keresztül játszottam a zalaegerszegi utánpótlásában, és akkor sok mérkőzésen szedtem a labdát. Illetve a Haladás után szóba került a ZTE, de lemondtak rólam, és ilyenkor minden labdarúgó szeretné megmutatni, hogy rosszul döntöttek.

- Az első negyedórában a lelátón és a képernyők előtt csak ámult mindenki, olyan fölényben játszott a DVTK...
- ... csak kihagytuk a ziccereket, ilyenkor szokta a bőkezűség megbosszulni magát. Ezúttal is így is történt, de gyorsan kijöttünk a gödörből. Jól éreztem magam a pályán, sikerült úgy folytatni, ahogy tavaly befejeztük. Magabiztosan játszottam, hátulról irányítottam a társakat, és mindennek a csúcsa, hogy idegenben győztünk. Fantasztikus dolog, hogy ilyen sok DVTK-szurkoló elkísért minket Zalaegerszegre, megmondom őszintén, nagyon meglepődtem a létszámon. Azt tudtam, hogy mindenhová követnek, de mégis az ország majdnem két legtávolabbi pontja. Köszönjük szépen a szurkolást, sokat segített, hogy Zalaegerszegen is leginkább az ő hangjukat hallottuk a lelátóról.

- Mennyire figyelsz a szurkolókra játék közben?
- Mérkőzés közben semmit nem hallok, viszont gólok után, a szünetben hatalmas pluszt ad a lelátó moraja. Az pedig semmihez nem hasonlítható érzés, amikor a lefújást követően felsorakoztunk a vendégszektor előtt, és közösen ünnepeltük a győzelmet. A hazaút is sokkal boldogabb ilyenkor, nem csöndben gondolkodunk azon, hogy mit rontottunk el, hanem kártyázunk, zenét hallgatunk és mindenki okkal vidám.
Hazai pályán pedig bemelegíteni is jó kifutni, mert már akkor tapssal fogadnak a gyülekező nézők, mindig kapunk egy-két biztató bekiabálást. A mérkőzés utáni ünneplés a Kaposvár ellen is ugyanolyan volt, mint máskor: egyszerűen fantasztikus.

- Akkor váltsunk témát! Mi jut eszedbe a Kaposvári Rákócziról?
- Ősszel életemben egyszer játszottam az élvonalban ellenük, és akkor úgy utaztunk Somogy megyébe, hogy kötelező nyerni. Hiába álltak már akkor is az utolsó helyen, úgy éreztük, akár reggelig is játszhatnánk, akkor sem rúgunk gólt. Mindig akadt egy blokkoló láb, fej, test, amiben elakadt a labda, kihagytunk mindent, ők viszont jó százalékban használták ki a helyzeteiket. Most szombaton mégsem a visszavágás lehetősége járt a fejemben, hanem azért akartunk nyerni, mert az újabb három ponttal megnyugtató távolságra kerültünk a kieső zónától.

- Milyennek láttad a mérkőzést?
- Az elején kissé meglepett minket a Kaposvár, nem számítottunk arra, hogy ennyire kijönnek. Egy kicsit kapkodtunk, türelmes játék helyett sokszor előre rúgtuk a labdát. Jól jött a vezető gól és a második találat, mert “lenyugodott” a meccs.. A második félidőben úgy érzem, elfáradtak, sérülések miatt cseréltek, illetve az utolsó percekre már eggyel kevesebben játszottak. Mivel nem kellett izgulni, mi is “megültünk”, ezért nem tudtunk újabb gólokat szerezni. Örültem volna a nagyobb arányú győzelemnek, ugyanakkor azt nem bánom, hogy nem egy végsőkig kiélezett mérkőzést játszottunk. Vasárnap nem éreztem magam olyan fáradtnak, mint egy hete, ami jó jel a felcsúti túra előtt.

- A közönség néha csak találgatta, kinél lehet a túloldalon labda, a pályán mennyire zavart a köd?
-  A kezdés előtt kissé megijedtem, mert a bemelegítésnél jobbak voltak a látási viszonyok. Mondtam is a társaknak, hogy a keresztlabdákat érzésre kell rúgni, mert nem látszik az ellenkező oldal, de végül oszlott a köd, így játék közben nem volt zavaró.


- Még a Haladás színeiben egy szép lövéssel szerezted az első gólod az élvonalban, diósgyőri mezben pedig most iratkoztál föl először az eredményjelzőre.
- Sergi (Serhii Shestakov - a szerk.) tökéletesen kanyarította középre a labdát, és ugyan közelről fejeltem a hálóba a labdát, de kellett hozzá emelkedni. A találkozón volt egy másik fejesem is, akkor védőként kicsit meg is ijedtem, hogy átszáll fölöttem a labda, de utólag azt mesélték, mintha megálltam volna a levegőben, és úgy tisztáztam.

- A magasságod adott, 181 centiméter, hogyan tudod a rugókat fejleszteni?
- Sokat dolgozom hét közben a súlypontemelkedésemen. Szerdán és csütörtökön súlyokkal ugrok, és ha így megy, akkor nélküle már sokkal könnyebb. Angliában megtanultam, hogy a modern labdarúgáshoz elengedhetetlen a tökéletes erőállapot, ezért minden edzés előtt 1-1,5 órát dolgozok a konditeremben. Nagy hangsúlyt fektetek a nyújtásra, stabilizációra, ennek köszönhetően vagyok ilyen hajlékony. Emellett fontos az ütemérzék is. Zenei általános iskolába jártam, ott belém nevelték a ritmusérzéket, anélkül nem ment volna sem a zongora, sem a szaxofon.

- Mikor hallhatunk tőled valami ízelítőt?
- Zongorán már gyerekként sem voltam virtuóz, de szaxofonon elég jól játszottam, versenyekre is vittek. Régóta nem vettem hangszert a kezembe, de ha gyakorolnék, akkor biztos gyorsan visszajönnének az alapok. Most figyeljen mindenki! Megígérem, ha megnyerjük a bajnokságot, akkor a DVTK Stadion kezdőkörében játszom el a DVTK-indulót.

- Hogyan értékeled a saját idei teljesítményed?
- Kicsit döcögősen indult tavaly nyáron a bajnokság, mert nem állítom, hogy rosszul játszottam, de elmaradtam a magammal szembeni elvárástól. Jobbhátvédként elkaptam időnként a ritmust, belső védőként viszont folyamatosan azt éreztem, hogy elég jól megy a játék. Pedig elég önkritikus vagyok.


- Amikor a DVTK labdarúgója lettél, fél éven keresztül vártál a játéklehetőségre. Nehéz volt türelmesnek lenni?
- Az utolsó félévem nagyon kemény volt Szombathelyen, Pacsi Bálint távozása után jegeltek. Hiába adtam mindent bele az edzéseken, ha a teljes védelem kidőlt volna, akkor is mással oldották volna meg a pótlásukat nem velem. Egyszerűen leírtak, nyáron is nehezen találtam csapatot, emiatt úgy érkeztem 2018 ősze elején Diósgyőrbe, hogy abban az évben nem játszottam tétmérkőzést. A DVTK-nál éppen ezért nem is türelmetlenkedtem, mert tudtam, idő kell, amíg utolérem magam. Egy Honvéd elleni győzelemmel mutatkoztam be Diósgyőrben, és utána két cél lebegett a szemem előtt: maradjon bent a csapat, és hozzá tudjak tenni a csapat teljesítményéhez. Nagyon stresszes időszakot éltünk át, nem tetszett, szeretném idén elkerülni.

- Ebben a bajnokságban viszont alapemberré nőtted ki magad.
- Az edzőváltást mindig nehéz megélni, főleg akkor, ha a játékos szeretett együtt dolgozni a stábbal. Utólag azt mondom, jól jöttünk ki belőle, Feczkó Tamás érkezése adott egy olyan impulzust, ami elindított a győzelmek útján, mert megtaláltuk azt a játékot, ami illik a csapathoz, és az ő stábjával is jó együtt dolgozni.

- És a magánéletben hogyan érzed magad?
- A barátnőmmel élek itt. Érdekes a mi történetünk, mert Miskolcon szilveszterezve ismertem meg hét éve. Utána viszont Budapestre járt egyetemre, majd amikor lediplomázott, hazaköltözött, és végre megszűnt az a furcsa állapot, hogy Diósgyőrben játszva távkapcsolatban éltem egy miskolci lánnyal. És van egy lakótársunk, Ellie, az egyéves szuka border collie, akit mindketten nagyon szeretünk.

- Többször szóba került már a jobbhátvéd és a középhátvéd posztja is veled kapcsolatban. Tudod már, hogy melyik az igazi számodra?
- Minden játékos előnyére válik, ha univerzális, és az edzők is szeretik, ha akár meccs közben is tudnak csere nélkül váltani. A kérdésre válaszolva elsősorban jobbhátvédnek tartom magam, azon a poszton mégis több mérkőzést játszottam, és szeretem is, mert a szélen bátrabban lehet támadni. Azonban az utóbbi pár meccsen kiválóan éreztem magam középen, talán azért, mert az edzők hisznek bennem, és ez a bizalom hatalmas lökést adott nekem.


- Korosztályos szinten melyik posztot preferáltad?
- Zalaegerszegen védekező középpályásként figyeltek fel rám az MTK képviselői, és a 6-os posztra igazoltak a Sándor Károly Akadémia U16-os csapatába. Ott az edzőm, Petres Tamás szúrta ki, hogy jól olvasom a játékot, és érzem, mikor kell hátrálni, mikor feljebb menni az indításoknál, illetve passzoknál, és javasolta, próbáljam ki a védelem közepét. Így is történt, és olyan jól sikerült, hogy a Liverpool FC belső védőként igazolt le. A védelem szélére pedig az U16-os válogatottban kerültem először, majd amikor ezt elmeséltem Angliában, akkor ott is posztot váltottam, hiszen jól tudták, hogy sokat tudok futni.

- A védelem közepén nem érzed a centik és a kilók hiányát?
- Egy nagydarab centerrel a súlykülönbség miatt nem állok le birkózni, őt a gyorsaságomat kihasználva igyekszem semlegesíteni, de ha nincs nagy súlykülönbség, akkor nem olyan könnyű ellökni. Találkoztam már Futács Márkóval, Feczesin Róberttel vagy éppen Ádám Martinnal, és közülük leginkább az utóbbival gyűlt meg a bajom, egyszer-kétszer lepattantam róla.

- A Gólörömben megjelent interjúban azt nyilatkoztad, várod a találkozást a kaposvári centerrel, mert most jobban fel vagy rá készülve. Bejöttek a számításaid?
- Két három alkalommal találkoztunk, amiből rendre győztesen kerültem ki. Elég keményen álltam bele, és ő került a földre, és mivel a játékvezető nem jelzett, a szabályok keretein belül maradtam. Ez kiváló visszajelzés arról, hogy fizikálisan jobb állapotban vagyok, mint 12 fordulóval ezelőtt.

- Tekintsünk vissza a pályafutásodra. Hogy lettél focista?
- Édesapám, aki fiatalon az amatőrök között elég magas szinten teniszezett szerette volna, ha én is teniszütőt fogok a kezembe. Két edzés után viszont bejelentettem otthon, hogy én inkább focizni szeretnék. El is vittek a szüleim, és annak ellenére ottragadtam, hogy az elején a többiekhez képest elég ügyetlennek számítottam. Egy idő után - szerénytelenség nélkül mondhatom - egy társammal „kinőttük” a keszthelyi csapatot, és heti két alkalommal, valamint a hétvégi mérkőzésre Sopronba utaztunk. Egy év után a közelebbi Zalaegerszeg igazolt le, ahonnan 14 évesen a Sándor Károly Akadémiára, méghozzá az egy évvel idősebbek közé vezetett az utam. Innen hívtak először a korosztályos válogatottba, és a Liverpool FC is ekkor figyelt fel rám.

- Mitől ilyen jó az angol foci? Mit láttál ebből az akadémián?
- Például azt, hogy az első napomon reggel 8-ra mentem, és délután 4-kor végeztem, egész napos elfoglaltság akadémistának lenni. Az fociedzés mellett a konditeremben dolgoztunk, gyorsaságfejlesztés, sérülésmegelőzés jelentette a fő feladatot, de emellett már fiatalon rendszeresen videóztunk. Én magántanuló voltam, ezért csak az edzések között jártam angolórákra, a helyiek viszont az edzések előtt, után mentek suliba a beosztástól függően.

- Hogy élted meg, hogy végül nem mutatkoztál be a Liverpool FC első csapatában?
- A leigazolásom után sokszor hallottam az edzőktől és a vezetőségtől, hogy Kozma István után én lehetek a következő magyar az Anfield Roadon. Jól is indult minden, azonban egy térdsérülés miatt háromnegyed évet kihagytam. A klub orvosi hátterének köszönhetően tökéletesen meggyógyultam, de míg korábban Brendan Rodgers irányítása alatt edzettem az első csapattal, edzőmeccset is játszottam, ezt követően már szóba sem került. Ekkor tűnt fel a nálam is fiatalabb Trent Alexander-Arnold, aki kiszorított. Mára a Premier League, de talán a világ legjobb jobbhátvédje lett, így már nem érzem nagy szégyennek, hogy így történt. Időközben lejárt a szerződésem, amit nem hosszabbítottak meg, és hazatértem. Már akkor hívott a DVTK, jól ismertem Egervári Sándort, Trezi bá’ (Pisont István akkori másodedző) pedig korábban edzőm volt a korosztályos válogatottaknál. Azonban éppen a végleges döntésem előtt távoztak Diósgyőrből, ezért a Haladás hívására mondtam igent, ahol egy másik korábbi szövetségi edzőm, Mészöly Géza irányította a csapatot.
 


- A DVTK labdarúgójaként minden korábbi csapatod ellen pályára léptél, kivéve a Keszthely és a Sopron, valamint a Liverpool.
- Remélem, hogy sokkal nagyobb az esélyem arra, hogy Vörösök ellen játsszak. A legjobb lenne diósgyőriként, de szeretnék újra külföldön játszani, úgyhogy bármi előfordulhat.

- A nemzeti 11 is szerepel a célok között?
- Ha eszembe sem jutna a válogatott, akkor is felhozzák a témát a szurkolók, az ismerősök, a barátok. Nagy megtiszteltetés volt a korosztályos válogatottakban viselni a címeres mezt, parádés lenne, ha érkezne egy meghívó. Marco Rossi rendre meghív egy-egy fiatalt a keretbe, innentől csak rajtam múlik, hogy jó játékkal felhívjam magamra a figyelmét.

- Sűrű program, szerdán a PAFC, szombaton a DVSC ellen játszik a DVTK.
- Nagyon jó lenne behúzni felcsúti meccset, mert akkor biztosan feljövünk a 4. helyre. Nem egyszerű a PAFC-ot saját otthonában legyőzni, ugyanakkor nem is lehetetlen. Nincsenek olyan jó formában, mint ősszel, bármi előfordulhat szerda este. Azt mondom, egy pontnak is tudnék örülni, ha utána a DVSC-t szombaton legyőzzük, persze még jobb lenne a három.
Ezen a hétvégén is Diósgyőrben szurkoltak a legtöbben, de bízom benne, hogy a szülinapi meccsen még több néző látogat ki szombaton. A pályán azonban ugyanolyan találkozó lesz, mint a többi, amit meg kell nyerni.

Névjegy

Név: Polgár Kristóf
Születési idő: 1996. november 28.
Születési hely: Komárom
Magasság: 185 centiméter
Poszt: védő

Sikerei
U21-es válogatott (4/0)
U20-as válogatott (1/0)
U19-es válogatott (3/1)
U17-es válogatott
NB I.-es mérkőzés/gól: 71/2

Pályafutás
2019/2020 Diósgyőri VTK (NB I.) 16/1
2018/2019 Diósgyőri VTK (NB I.) 12/0
2017/2018 Szombathelyi Haladás (NB I.) 14/1
2016/2017 Szombathelyi Haladás (NB I.) 28/0
2014/2015 Liverpool FC reserve
2012/2014 Liverpool FC U18
2012/2013 MTK U19, U18, U17
2011/2012 MTK U19, U17
2010/2011 MTK U17, U15
2009/2010 ZTE U15
2008/2009 ZTE U13
2007/2008 ZTE U13
2006/2007 tavasz Sopron
2006/2007 ősz Keszthely
2005/2006 Keszthely
2004/2005 Keszthely
2003/2004 Keszthely