A tavalyi év után idén is a sportág legrangosabb európai versenysorozatában indul az Aluinvent DVTK női kosárlabda csapata, mivel az elmúlt három év teljesítménye alapján a Sopron mellett csapatunkat nevezte az MKOSZ elnöksége a Euroleague küzdelmeire. A magyar bajnokság a hivatalos rangsor szerint a negyedik (!) legerősebb Európában, ezért indulhat két magyar csapat a legmagasabb szinten. A FIBA földrajzi szempontok alapján jelölte ki a selejtezők párosítását, így csapatunk a rendkívül erős kerettel rendelkező török Izmit Belediyespor csapatát kapta ellenfélnek, a két mérkőzéses párharc visszavágója kerül Miskolcon megrendezésre. A párharc győztese a Eurolegaue főtábláján folytatja, a vesztes az Európa Kupában vigasztalódhat majd. Az európai egészségügyi helyzet miatt a FIBA szeptember 1-én dönt arról, hogy pontosan milyen módon és mikortól indulhatnak el az Euroleague és az Európa Kupa küzdelmei.

- Büszkék vagyunk, hogy ismét a lehető legmagasabb szinten képviseli csapatunk a DVTK-t, Miskolc városát, és a magyar kosárlabdázást! Mindemellett sajnos erős kétségeink vannak azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben hogyan lehet korrekt módon és zökkenőmentesen megrendezni a kosárlabda „bajnokok ligáját” – nyilatkozta Szabó Tamás, a DVTK főtitkára. - Természetesen úgy fog készülni a csapat, hogy a főtáblára jutás reményében tudjon pályára lépni, de nem lepődnék meg, ha a selejtezőre szeptember helyett csak egy jóval későbbi időpontban kerülne majd sor. A további fejleményekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat!