- Milyen volt belülről a vasárnapi mérkőzés?
- Kemény, harcos mérkőzést játszottunk Mezőköveden, Dejan Karan kórházba került, Serhii Shestakov fejét össze kellett varrni. Mi is felvettük a kesztyűt, de mint az eredmény is mutatja, ennek nem lett meg az eredménye. Nagyon sajnálom a vereséget, mert sokkal több volt ebben a mérkőzésben. Három olyan  ziccert alakítottunk ki, amelyik után bármelyikből gól születhetett volna, és akkor talán egészen más a végeredmény. Egy csapat vagyunk, a kihagyott helyzetek miatt nincs értelme egymásra mutogatni, mert mindannyian követünk el hibákat. Együtt kerültünk ebbe a helyzetbe, együtt is fogunk kimászni belőle. Én csak egy megoldást ismerek: dolgozni kell tovább, méghozzá az eddiginél is keményebben annak érdekében, hogy megfordítsuk a jelenlegi tendenciát.

 

- A találkozó előtt a héten elhunyt Diego Maradona fotójával futottál ki a gyepre.
- Maradona nem csak az argentin, hanem a világ labdarúgásának egyik legnagyobb alakja volt. Minden labdarúgónak példát mutatott, milyen szenvedéllyel kell játszani a pályán. Sajnos élőben nem, de a televízióban több meccsét is láttam, és minden róla szóló dokumentumfilmet is megnéztem. Ahogy a csapattársai beszélnek róla, az mindent elárul a személyiségéről. Vannak istenáldotta tehetségek, akik kiváló teljesítményre képesek a pályán, és vannak olyan emberek, akik egy teljes nemzetet magukkal tudnak ragadni. Maradonában mindkét képesség megvolt, ezért rajong érte a mai napig egész Argentína. Amióta tudom az eszem, én is csodálom őt, ezért tartottam fontosnak, hogy oly sok honfitársamhoz hasonlóan nyilvánosan is megemlékezzek róla a vasárnapi előtt.