Adorján Attila

Adorján Attila harmadik szezonját kezdi meg Miskolcon. A csíkszeredai nevelésű kapus 2014-ben érkezett a DVTK Jegesmedvékhez, ahol a junior csapatnál mutatkozott be. Tehetségére felfigyelt a vezetőség, és a tavalyi szezonban a felnőttek közt is több lehetőséget kapott. Csapatunk kapuját 32 mérkőzésen 92%-os hatékonysággal védte. A román korosztályos válogatottban is rendre szerephez jutott, majd tavaly a felnőttek közt is jégre lépett olimpiai selejtező mérkőzéseken. Legnagyobb sikere a 2016-ban Szerbiában szerzett Divízió II/B-s aranyérem.

- Már két éve a DVTK Jegesmedvéknél játszom, és minden feltétel adott volt ahhoz, hogy előrelépjek, fejlődjek. Ez a legfontosabb szempont számomra, de nem mellesleg nagyon jól érzem magam a csapatban, és továbbtanulni is Miskolcon szeretnék - nyilatkozta Adorján Attila. - Jövőre is csak a címvédés lehet a cél, így mindent meg fogok tenni, hogy a csapatot segíteni tudjam ebben. Egyénileg szeretnék még többet fejlődni, és minél több játéklehetőséget kiharcolni, valamint a hiányosságaim számát tovább csökkenteni.

Sági Martin

Sági Martin az U20-as válogatott csatára Dunaújvárosban, majd Újpesten nevelkedett, 2014 nyarán az EHC Linzbe igazolt, ahol a klub utánpótlásában játszott az EBEL ifjúsági és junior bajnokságának számító EBJL-ben és EBYSL-ben. Az előző bajnokságban Feldkirchben bemutatkozott a felnőttek mezőnyében is az osztrák-szlovén másodosztályban, az Inter-National-League-ben.

Eddigi pályafutásának legnagyobb sikerét a litvániai Elektrenaiban rendezett U20-as Divízió II/A csoportos világbajnokságon ért el, ahol aranyérmet akasztottak a nyakába. A világversenyen csapattársa volt Kiss Bence, akivel a következő idényben újra együtt játszhat a DVTK Jegesmedvék színeiben

- A DVTK az ország legjobb csapatai közé tartozik, ezért úgy gondolom, hogy ez egy remek fejlődési lehetőség számomra - mondta el Sági Martin. - A célom az, hogy beilleszkedjek a közösségbe és a csapat hasznára váljak.

Benedek Roland

A 20 éves csatár, Benedek Roland tavaly érkezett Miskolcra. Gyergyószentmiklóson ismerkedett meg a jégkoronggal, majd a komolyabb fejlődés érdekében igazolt a DVTK Jegesmedvék U20-as csapatába, ahol 42 mérkőzésen lépett jégre, 7 gólt szerzett és 20 gólpasszal szolgálta ki a társakat. Fiatal kora ellenére már nevezték felnőtt mérkőzésre a 2014/2015-ös szezonban a gyergyószentmiklósi Progyim színeiben.

Rá is vonatkoznak Mayer Péter szakmai igazgató szavai, amit nyolc, szintén az utánpótlásból felkerült társa kapcsán mondott el: - A következő bajnokságban a MOL Liga jelenti számukra a prioritást, azonban a korukat, illetve a túlkoros szabályt kihasználva a magyar U20-as sorozatban, és az EBYSL-ben is pályára lépnek majd.

Az utóbbi napokban az is eldőlt, hogy Somogyi Balázs, Gyenes Dávid és Györfy Tihamér nem a DVTK Jegesmedvék színeiben folytatja pályafutását.

Névjegyek

Adorján Attila

Név: Adorján Attila
Születési idő:1996. november 26.
Születési hely: Csíkszereda (Románia)
Poszt: kapus
Magasság: 180 cm
Testsúly: 78 kg

Sikerei

U20-as Divízió II/B csoportos világbajnoki aranyérem (2015)

Pályafutás

2015/2016 Debrecen-Miskolc U20 (EBYSL)
2015/2016 Miskolci Jegesmedvék U20 (HUN U20)
2015/2016 DVTK Jegesmedvék (MOL Liga)
2015/2016 Románia U20
2015/2016 Románia
2014/2015 Miskolci Jegesmedvék U20 (SLK U20)
2014/2015 Miskolci Jegesmedvék U20 (HUN U20)
2014/2015 Románia U20

Sági Martin

Név: Sági Martin
Születési idő: 1997. június 12.
Születési hely: Budapest
Poszt: csatár
Magasság: 188 cm
Testsúly: 91 kg

Sikerei

U20-as Divízió II/A csoportos világbajnoki aranyérem (2015)

Pályafutás

2015/2016 Feldkirch (INL)
2015/2016 EHC Linz (EBYSL)
2014/2015 EHC Linz U20 (EBYSL)
2014/2015 EHC Linz U18 (EBJL)

Benedek Roland

Név: Benedek Roland
Születési idő: 1996. június 25.
Születési hely: Gyergyószentmiklós (Románia)
Poszt: csatár
Magasság: 182 cm
Testsúly: 79 kg

Pályafutás

2015/2016 Debrecen-Miskolc U20 (EBYSL)
2015/2016 Miskolci Jegesmedvék U20 (HUN U20)
2014/2015 Progym Gheorgheni (ROM)
2013/2014 Progym Gheorgheni U18 (ROM U18)

A DVTK Jegesmedvék 2016/2017

Kapusok
Kiss Bence
Adorján Attila

Hátvédek
Láda Balázs
Bernáth Milán
Kovács Arnold
Laczkó Ákos
Gőz Balázs

Csatárok
Hajós Roland
Galanisz Nikandrosz
Miskolczi Márk
Tóth Adrián
Albert Tibor
Magyar Balázs
Karda Milán
Szeszák Martin
Szopos Ottó
Ritó László
Pavuk Attila
Sági Martin
Benedek Roland

Vezetőedző

Doug Bradley

Szólj hozzá a DVTK facebook oldalán!