- Egyre népszerűbb a jégkorong Miskolcon. Az anyagi háttér, az infrastruktúra, az utánpótlás és a szurkolói bázis is adott, de nem volt ez mindig így. Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra, amikor még a jégen voltál?
- Nekünk közel sem voltak még ilyen lehetőségeink. Elsősorban a jégidőre gondolok, hiszen a mai csapatok augusztustól májusig jégen vannak, nekünk jó, ha három hónapig volt jegünk. De nem voltak megfelelő ütőink, korcsolyánk, fedőfelszerelések, még korong is alig. Mi még munkából vagy munka után mentünk edzésre, meccsre. Emlékszem, ifi korunkban esetenként vonattal utaztunk az idegenbeli meccsekre, felnőttként pedig busszal, de olykor előfordult, hogy beadtunk fejenként kétezer forintot az útiköltségre. De mi örültünk, hogy játszhattunk. Nagyon felemelő és megtisztelő érzés volt 1000-1200 fős, hozzáértő szurkolótábor előtt játszani. Mára nagyon felkapott sport lett a jégkorong, nekem néha már úgy tűnik, státuszszimbólum lett a szülők számára, hogy a gyerekeik jégkorongozzanak.

- Milyen volt anno jégkorongozónak lenni? 
- Sok lemondással járt. De én büszke voltam rá, hogy jégkorongozó lehettem.

- A miskolci hoki történetében te voltál az első válogatott. Elégedett vagy a pályafutásoddal?
- Igazából alakulhatott volna jobban is. Hívott az egyik akkori élcsapat, az Újpest, de nem engedtek el, ami csak ebből a szempontból érdekes, hiszen nagyon szerettem itt játszani. Nagyon szerettem volna hazai pályán fedett csarnokban korongozni, azonban 2000-ben volt egy súlyos balesetem, elgázolt egy autó. Majdnem levágták a bal lábfejem, és a vállam úgy megsérült, hogy a mai napig nem az igazi. A felgyógyulásomat követően már más szelek fújtak a csapatnál, és abbahagytam az aktív jégkorongot. De mindent összevéve, elégedett lehetek a pályafutásommal.

- Verba Gábor egy korábbi interjúban mesélt a nehézségekről, és te is felidézted őket. Ugyanakkor biztosan voltak emlékezetes történetek is, inkább beszéljünk ezekről!
- Napokig mesélhetném a sztorikat. De a legemlékezetesebb számomra az első meccsünk volt. A KSI-vel játszottunk a Népligetben, nagyon nagy mellényel fogadtak minket. Mi még meg is szeppentünk, de a végeredmény 19-1 lett a Miskolci Kinizsi javára. Ez mindent elárul.

- Mi a leginkább szembetűnő különbség az akkor időkhöz képest?
- A pénz, a pénz, a pénz és a szakmai munka.

- Mivel foglalkozol mostanában?
- 15 éve van egy vállalkozásom, bérházakat takarítunk, és reklámfelületet adunk bérbe.

- Teljesen elszakadtál a jégkorongtól?
- Nem, heti két alkalommal még most is korcsolyát húzok. Az évek során több bajnokságban szerepeltem a Miskolci Mokányokkal, illetve a Barcikai Ördögökkel. Játszottam egy vegyes csapatban is (5-5 miskolci, debreceni és pesti játékos), akikkel 2012-ben éppen csak lecsúsztunk az első helyről az Amatőr Hoki Ligában, aminek akkoriban NAJB volt a neve. A csapat erejét jelzi, hogy Verba Gabi lett a gólkirály, és engem választottak meg a bajnokság legjobb hátvédjének. De amire a legbüszkébb vagyok, hogy Romániában elindultunk a jászberényi klubbal egy hatcsapatos, komoly hokitornán, ahol négyen erősítettük őket: Csaba Marci, Lukács Zsolt, Polányi Péter és jó magam. Onnan győzelemmel jöttünk haza, pedig az ellenfelek soraiban olyanok is játszottak, akik még a lake placid-i téli olimpián is szerepeltek a román válogatottal. Hazai pályán 15 éve nem kaptak ki, ezt a sorozatot szakítottuk meg.

- A másik szerelmed a rally. Miskolcon éveken át úgy tartották, aki nem meccsre, az rallyversenyekre jár. Ezzel be is skatulyáztak sok mindenkit. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
- Amatőr versenyeken indultam, legtöbbször dobogón végeztem. A legkiemelkedőbb eredmény a Bodolai Laci társaként elért második helyezés a 2005. évi Magyar Bajnokság A/7 kategóriában.

- Ha jól tudom, találtál egy új hobbit is… 
- Igen, precíziós lövészettel foglalkozom. Néhány hete, az október végi, 7. Békéscsabai Kolbász Kupán 150 méteres 0.22 kaliberű kispuska versenyen aranyérmet nyertem.

- Mit üzensz a mai generációknak?
- Csak annyit, h kitartás, a sok munka mindig meghozza az eredményt!

Címlapfotó: Juhász-Léhi Isván