A csapat bemutatása után, Cziczás László beszélt az eddig elvégzett munkáról, illetve a csapat előtt álló szezon elvárásairól. Az Aluinvent DVTK vezetőedzője elmondta, hogy három csapat, a Sopron, a Szekszárd és a Győr egyelőre kiemelkedik a mezőnyből, a Diósgyőr pedig nagy harcban lesz a negyedik helyért, melyért a lányok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni. Cziczás László garanciát vállalt arra, hogy a küzdőszellemre nem lesz panasz. A két újonnan érkezett játékos beépítése még időt vesz igénybe, de ismerve a kvalitásaikat, ez könnyen fog menni.


Medgyessy Dóra a szurkolók kérdésére válaszolva elmondta, hogy régi vágya volt a Diósgyőr színeiben pályára lépni. Véleménye szerint itt egyedülálló az a közeg, ami körülveszi a kosárlabdát. Nagyon sokat fog az számítani a nehéz helyzetekben, hogy van egy hatodik ember is a csapatban.

Maja Škorić szerint nem volt nehéz döntés, hogy ide igazoljon, hiszen ismeri és szereti ezt a várost, olyan mintha haza igazolt volna.

 

Shatori Walker-Kimbrough fantasztikus élményről beszélt, mikor az egyik szurkoló azt kérdezte tőle, hogy milyen volt a világ legerősebb bajnokságában, a női NBA-ben döntőt játszani. Hozzátette, hogy sajnos nem sikerült nyerniük, de nagy tapasztalatot adott és egészében nézve egy sikeres szezont tudhat maga mögött.

Ezek után a szurkolók közös fotókat készíthettek a csapat tagjaival, majd Cziczás László nyílt edzést tartott a teljes csapatnak. A keret összes tagja egészséges, így nagy reményekkel várják a jövő hét szerdai bemutatkozást, melyet a ZTE csapatával vív a diósgyőri alakulat. Októberben négyszer láthatják a szurkolók hazai pályán a piros-fehéreket, még novemberben a válogatott szünet miatt, erre nem lesz lehetőség. Az Európa Kupában még képlékeny, hogy miként alakulhat a csapat sorsa, hiszen több selejtező mérkőzés eredménye befolyásolja a végleges csoportokat.

Egy biztos, pénteken játssza az utolsó felkészülési mérkőzését a DVTK. A Csata DSE elleni budapesti, zárt kapus mérkőzés, 16:00-kor kezdődik.