A Generali Arénában csütörtökön este megrendezett eseményen a DVTK minden szakosztálya képviseltette magát, a játékos vetélkedők után pedig minden gyermek ajándékkal térhetett haza.

 

- A DVTK 13 szakosztályában és az egri valamint a salgótarjáni partnerklubjainkban összesen már több mint 3000 fiatal sportol napi rendszerességgel, így elmondható, hogy ha így haladunk, akkor a következő évek hasonló rendezvényein már ki fogjuk nőni a Generali Arénát - nyilatkozta Tamás Gábor, a DVTK cégvezetője. - A régió legnépszerűbb és legnagyobb egyesületeként hatalmas a felelősségünk abban, hogy egészséges, sportszerető felnőtteket neveljünk, ezért nagy öröm számomra hogy együtt láthatom a DVTK utánpótlását a lelátón. Nehéz ilyenkor szavakat találni. Sok munka van mindenki mögött, remek munkát végeztek az utánpótlás edzők és a gyerekek is az elmúlt évben. Talán kevés szó esik a szülőkről és a nagyszülőkről, akik minden nap nagyon sok áldozatot hoznak azért, hogy a gyerekek mindig időben ott legyenek az edzéseken és hogy biztonságosan hazaérjenek esténként. Apaként tudom, hogy ezt nem mindig egyszerű megoldani, ezért nagyon hálásak vagyunk nekik. Szeretnék áldott, békés karácsonyt és diósgyőri sportsikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánni minden sportolónknak, szüleinek, nagyszüleiknek és természetesen a szurkolóinknak valamint támogatóinknak egyaránt! Hajrá, Diósgyőr!