A játékválasztás azért is volt szerencsés, mert - bár nem ez a legelterjedtebb e-sport játék, mégis - egy olyan jól szervezett, összeszokott játékosközösség kapott lehetőséget, akik ezt maximálisan ki is tudták használni.

Bővítés

Azért döntöttünk a bővítés mellett, mert ugyan elterjedt játék a FIFA, mégsem tud olyan népszerűséget, nézettségeket produkálni a fiatalok körében, mint más, kifejezetten e-sportra fejlesztett játékok. Ezek közé a játékok közé tartozik a League of Legends, amely lassan 10 éves múltra tekinthet vissza. A fejlesztőcsapat folyamatosan bővíti a játék lehetőségeit, ezzel újabb kihívások elé állítva a játékosokat.

A másik kiválasztott játék a Hearthstone, amely egy gyűjtögetős kártyajáték, ahol az egymással szembenálló játékosok célja, a másik hősének lesebzése. Ez a játék az e-sport területén szintén komoly múltra támaszkodhat. Magyar és nemzetközi szintéren folynak a megmérettetések, világviszonylatban több mint 70 millió felhasználói fiókot regisztráltak az évek folyamán.

A harmadik játékunk frissnek mondható, de a fiatalok körében annál elterjedtebb játék, a FORTNITE. Ez a játék a közkedvelt Battle Royale kategória képviselője, ahol az ellenfél kiiktatása mellett a taktikus pályaépítésnek is nagy szerepe van.

A játékválasztásnál ügyeltünk arra, hogy a választott játékok vizuális megjelenítése ne legyen valósághű. Ezekben a játékokban a valósághű megjelenítés nem vonja el a játékosok figyelmét és koncentrációját a taktikai elemek használatától, a versenyzéstől. Ez főleg a kezdő játékosoknak segít abban, hogy ne mosódjon össze a játékvilág és a valóság.

Toborzás

A most induló játékokban, de ugyanúgy a FIFA játékban is folyamatosan van tagfelvétel. Elsősorban az észak-magyarországi régióban lakó fiatalokat keresünk, akik ismerik és szeretik ezeket a játékokat és akikben elég tehetség és kitartás van. Belőlük fog kikerülni az a keret, aki képviselheti a DVTK klubbot hazai és nemzetközi megmérettetéseken.

A LoL és A Hearthstone játékból egy versenyt hirdetünk, ahol szeretnénk felmérni a felkészültséged, ennek részleteit a jelentkezésed után e-mailben közöljük.

Jelentkezés

A jelentkezésekhez egy-egy jelentkezési lapot kell kitölteni. A jelentkezési lapok kiértékelés után kerül sor személyes találkozásra, ahol a jelentkező lehetőséget kap a csatlakozásra, edzések látogatására.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem csak profi játékosokat keresünk. A FIFA játékből szerzett tapasztalatok alapján látjuk, hogy sok-sok tehetséges helyi fiatal van városunkban, a régióban, akik a megfelelő lehetőséget képesek megragadni és kedvenc játékukban igazi e-sportolóvá válhatnak.
Az edzéshelyszín az ARENA E-SPORT BÁRBAN lesz, ahol megfelelő számítógépek és színvonalas környezet várja a csapattagokat.

League of Legends játék jelentkezési lapja
Hearthstone játék jelentkezési lapja
FIFA játék jelentkezési lapja

Váruk minden 16 életévét betöltött lányt és fiút egyaránt! Hajrá DVTK!