Női Röplabda NB I., kvalifikáló kör 3. forduló

2019. március 23., szombat
19:30 Penta-Gödöllői RC - DVTK FUX

Toma Sándor: - Ebben az idényben kétszer győztünk és egyszer kikaptunk a TFSE ellen. Hazai környezetben arra törekszünk, hogy kijavítsuk a januári fiaskót. Lelkes játékot kérek a lányoktól, akik reményeim szerint az első perctől kezdve fegyelmezetten fognak játszani, és minden pontért megküzdenek majd. Felhívtam a figyelmüket arra is, hogy ne becsüljék le az ellenfelet, ugyanis a bennmaradásért küzdenek, és ezért két külföldit is igazoltak. Játékosaink közül Sitku beteg, a többiek rendelkezésemre állnak.

Játékvezetők

A mérkőzésen Soltész Róbert László és Bátkai-Katona Ágnes látja el a játékvezetői teendőket. 

Helyszín

Generali Aréna
Miskolc, Görgey Artúr utca 19.

Egymás ellen

A bajnokságban alapszakaszában háromszor találkozott már ebben a szezonban a két csapat. Október 13-án Budapesten és november 25-én Miskolcon a DVTK örülhetett a győzelemnek, de január 26-án a TFSE diadalmaskodott a fővárosban.

Női Röplabda NB I. 1. forduló

TFSE - DVTK FUX 0:3 (-19, -15, -18)
Budapest, Győri út, 100 néző. V: Nagy L., Halász E.
DVTK: Kovács E., Kiss E., Sitkey, Kundrák, Szajkó, Kiss V. Csere: Nagy D., Nagy Zs. (liberók). Vezetőedző: Toma Sándor.

Női Röplabda NB I. 9. forduló

DVTK FUX - TFSE  3:2 (-5, -5, 2, 4, 12)
Miskolc, Generali Aréna, 200 néző. Játékvezető: Suba István, Csizmarik József.
DVTK: Rohály, Kiss V., Kiss E., Dömsödi, Mátyus, Kovács E., Egri, Kundrák, Bertók, Nagy Zs. (liberó), Sitkey, Nagy D. (liberó), Szajkó, Nemes. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

Női Röplabda NB I. 16. forduló

TFSE - DVTK FUX 3:1 (22, -21, 16, 15)
Budapest, Győri út, 50 néző Játékvezető: Varjasi Melinda, Pőcze Attila.
DVTK: Kiss V., Kovács E., Kiss E., Bertók, Kundrák, Szajkó T. Csere: Nagy Zs. (liberó), Egri, Mátyus, Sitkey. Szakmai igazgató: Toma Sándor.