Jet-Sol liga 1. forduló

2019. augusztus 18., vasárnap
17:00 DVTK - Astra HFC

Jegyinfó

A szezonnyitó mérkőzésre a belépés ingyenes. A kapuk 16 órakor nyitnak. 

Helyszín

A találkozónak a DVTK Stadion ad otthont. A DVTK szurkolói számára az M és N szektorok lesznek megnyitva.

Fórizs Sándor, vezetőedző: - Jól edzettek a lányok a felkészülés kezdetétől a végéig. Összpontosítottak, mindenki odatette magát, de ez úgyis csak a tétmeccseken derül ki, hogy milyen munkát végeztünk. A felkészülési mérkőzéseken összességében jól játszott a csapat, voltak hibák, de azon dolgoztunk, hogy ezeket kijavítsuk. A lányok már tudják, mit kell ahhoz tenniük, hogy ebben az évben sikeresek legyünk. A legfőbb célunk a két bronzérem után nem lehet más, mint az, hogy idén bejussunk a bajnoki döntőbe.  

Vachter Fanni, csapatkapitány: - Nagyon nehéz felkészülésen vagyunk túl, sok edzőmérkőzést játszottunk, de ebből csak jó sülhet ki. Remélem, hogy jó szezont fogunk ismét futni. Én is kellek ahhoz, hogy elfogadjanak a társak csapatkapitányként. Vannak a csapatban harminc éves labdarúgók, míg én csak 18 esztendős vagyok, nekem ezért még többet kell dolgoznom, hogy a tapasztaltabbak is elfogadjanak. A legfontosabb, hogy a csapategységünk meglegyen, mert én azt vallom, hogy hiába vannak jó játékosaink, ha nem tudunk csapatként működni, akkor semmit sem fogunk tudni elérni.

A Jet-Sol Liga 1. fordulójának programja

2019. augusztus 17., szombat
16:00 MTK Hungária FC - Ferencvárosi TC
16:00 ETO FC Győr - Szent Mihály Szeged-Fitsport

2019. augusztus 18., vasárnap
14:30 Haladás-Viktória FC - Kelen SC
17:00 DVTK - Astra HFC