Beharangozó 2019. szeptember 26., csütörtök

A 14. Kaposvár - DVTK mérkőzés következik

A labdarúgó élvonalban eddig 13 alkalommal játszott a DVTK Kaposvárott, ahol mindkét csapat 4-4 győzelmet aratott, és ötször végeztek döntetlenre. Legutóbb hat éve járt a somogyi megyeszékhelyen a Diósgyőr, és Nikházi Márk duplájával három pontot szerzett.

A 14. Kaposvár - DVTK mérkőzés következik

Egymás ellen

A két csapat első NB I-es összecsapását 1975. szeptember 6-án rendezték. A Diósgyőr a Veréb - Martis, Salamon, Váradi, Kutasi, Oláh, Fükő (Tatár) Görgei, Borostyán, Kiss, Fekete (Feledi) összeállításban lépett pályára Kaposváron. Szabó Géza tanítványai végül a történelmi első mérkőzésen gólt nem szereztek, de így is ponttal távoztak. Ezt követően egészen a XXI. századig nem ment a Diósgyőrnek a somogyi városban: két vereség, majd egy újabb döntetlen következett.

Az újkori NB I-es történelmünk során azonban megfordult a helyzet: szinte mumusként győztük le folyamatosan a Kaposváriakat. Az első győzelmünk rögtön a feljutásunk utánra, 2004. október 30-ra datálódik. Ezt a szép tettet a Kövesfalvi - Mogyorósi, Horváth T., Polyák (Papp, 73.), Hornyák - Belényesi, Katona, Vitelki, Müller (Sipeki, 9.) - Tisza (Krajncz, 80.), Egressy. összeállítású csapat vitte véghez. Méghozzá a sajátnevelésű Polyák, 14. percben szerzett fejes góljával.

Bár általában a DVTK-nak idegenben nem igazán ment, Kaposváron mégis sikerült ezt követően is kétszer győznünk.
Az addigi legnagyobb gólarányú sikerünket 2005. november 26-án arattuk. Pajkos János csapata a Kövesfalvi - Farkas N. , Gáspár, Katona, Farkas V. -  Sipeki (Halgas), Vitelki, Pintér (Vámosi) , Binder - Tisza, Horváth F. (Lipusz). összeállításban lépett pályára és Horváth, Vitelki valamint Tisza találatának köszönhetően győztesen hagyta el a somogyi megyeszékhelyet.
 

 

A 2007/2008-as szezonban még egy döntetlennel tartottuk magunkat, de a következő évben már megtört az uralmunk és 1-0-ra győzött a Kaposvár.

Legutóbb döntetlent játszott a DVTK Kaposvárott, gólunkat a nyáron visszavonult Fernando szerezte. Ezen a találkozón debütált az élvonalban Szabó Balázs.

A DVTK összeállítása: Ribánszki - Vági, Hanek, Kádár, Gohér - Gallardo (Vadász, 55.), Takács P., Elek (Nagy T., 80.), Fernando, Bacsa (Szabó B., 83.) - Seydi. Vezetőedző: Kovac Zoltán.


Legközelebb 2010-ben és 2013-ban szerezett pontot a DVTK Kaposvárott előbb Youssef Sekour és Lippai Ákos, majd Fernando góljával.

Legutóbb a 2013/2014-es bajnokságban találkozott a két csapat az élvonalban. Nikházi Márk 3. és 70. percben szerzett góljával magabiztosan győzött a végül sorozatban 9 veretlen mérkőzésig jutó csapat, amit ezen a délutánon Szivics Tomiszláv a Radoš - Eperjesi, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Kostić, Nikházi, Barczi (Gosztonyi, 77.) - Tisza (Batioja, 61.), Futács (Bacsa, 70.) összeállításban küldött pályára.


Az eddig lejátszott élvonalbeli Kaposvár - Diósgyőr mérkőzések

  1. 1975/1976
    Kaposvár - DVTK 0-0
  2. 1976/1977
    Kaposvár - DVTK 2-1 G.: Fekete
  3. 1977/1978
    Kaposvár - DVTK 1-0
  4. 1980/1981
    Kaposvár - DVTK 1-1 G.: Borostyán
  5. 2004/2005
    Kaposvár - DVTK 0-1 G.: Polyák
  6. 2005/2006
    Kaposvár - DVTK 1-3 G.: Horváth F., Vitelki, Tisza
  7. 2006/2007
    Kaposvár - DVTK 1-2 G.: Szögedi, Foxi
  8. 2007/2008
    Kaposvár - DVTK 1-1 G.: Simon A.
  9. 2008/2009
    Kaposvár - DVTK 1-0
  10. 2009/2010
    Kaposvár - DVTK 2-2 G.: Somorjai, Lippai
  11. 2011/2012
    Kaposvár - DVTK 3-2 G.: Sekour, Tisza
  12. 2012/2013
    Kaposvár - DVTK 1-1 G.: Fernando
  13. 2013/2014
    Kaposvár - DVTK 0-2 G.:  Nikházi (2)

Idegenbeli mérlegünk: 13 mérkőzés, 4 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség, 16 rúgott és 14 kapott gól

Kaposvári Rákóczi FC

1923. augusztus 15-én a Mezőgazdasági Ipari Részvénytársaság cukorgyárának munkásai, a Pécsi utcai iskola igazgatója és tanárai segítségével, közreműködésével „tiszta amatőr szellemben" alapították meg a Rákóczi Sport Clubot. Az első működő szakosztály a labdarúgóké volt, akik 1924. április 13-án a MÁV I. csapata ellen mutatkoztak be. A klub többszöri átszervezése mellett az NB III és az NB II bajnokságai között ingázva szerepelt.

A zöld-fehér együttes az élvonalba először 1975-ben jutott fel, a legnagyobb sikere a 2007/2008-as bajnokságban elért 6. hely volt. Az élvonatól 2014-ben búcsúztak, legutóbb NB II.-es újoncként szerezték meg a 2., feljutó helyet.

OTP Bank Liga 2019/2020

Újoncként a bennmaradásért küzdenek, amihez a DVSC ellen aratott idegenbeli bravúrhoz hasonló győzelmek szükségeltetnek. Idei négy góljukból hármat Ádám Martin szerzett.

  1. forduló: Fehérvár - Kaposvár 4-2
  2. forduló: Kaposvár - Mezőkövesd 1-2
  3. forduló: FTC - Kaposvár 1-0
  4. forduló: Kaposvár - ZTE 0-4
  5. forduló: DVSC - Kaposvár 0-1
  6. forduló: PAFC - Kaposvár 2-0

Legutóbb a Pogacsics - Fodor M., Hegedűs D., Nagy J. (Nagy K., 56.), Vachtler - Csiki (Borbély, 79.), Nagy T., Szakály, Nagy R. (Poplatnik, 51.) - Ádám M., Beliczky összeállításban játszottak.

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Balázs Zsolt (ZTE)
Csiki Norbert (Budaörs)
Andrij Jakimiv (ukrán, Desna Chernihiv)
Tóth Gergely (Vác FC)
Aljoša Vojnović (horvát, ZTE) 
Matej Poplatnik (szlovén, Kerala Blasters FC - kölcsönbe)
Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd - kölcsönbe)

Távozott
Csernák Martin (Komáromi VSE)
Godzsajev-Telmán Rabil (ukrajnai, Pécsi MFC)
Herzsenyák Áron (FC Nagykanizsa)
Horváth Ferenc (Szentlőrinc)
Lakatos Gergő (Jászberény)
Rajczi Péter (III. Kerületi TVE)
Tratnyek Dániel (Sárvár)

A Kaposvári kerete

Kapusok
1 Pogacsics Krisztián (HUN) 1985
30 Slakta Balázs (HUN) 1994
70 Bonnyai Márk (HUN) 1999

Mezőnyjátékosok
66 Ádám Martin (HUN) 1994
9 Beliczky Gergő (HUN) 1990
10 Bíró Dominik (HUN) 1998
13 Borbély Ákos (HUN) 2000
7 Csiki Norbert (HUN) 1991
2 Fodor Marcell (HUN) 1987
11 Hadaró Valentin (HUN) 1995
22 Hegedűs Dávid (HUN) 1985
8 Nagy János (HUN) 1992
24 Nagy Krisztián (HUN) 1995
88 Nagy Richárd (HUN) 1994
14 Nagy Tamás (HUN) 1988
20 Orsós Tamás (HUN) 2002
15 Poplatnik, Matej (SLO) 1992
5 Szabó Alex (HUN) 1998
16 Szakály Attila (HUN) 1992
17 Tóth Gergely (HUN) 1992
23 Tömösvári Bálint (HUN) 1998
21 Ur László (HUN) 1988
6 Vachtler Csaba (HUN) 1993
80 Vojnović, Aljoša (CRO) 1985
97 Yakymiv, Andrii (UKR) 1997
19 Zsiga Ervin (HUN, ROU) 1991

A vezetőedző

A kaposváriakat újoncként az élvonalba juttató Waltner Róbert nem rendelkezik Pro-licences képesítéssel, ezért  Disztl László szerepel a jegyzőkönyvekben vezetőedzőként.

Waltner Róbert hatszoros válogatott labdarúgó, edzői pályafutását mindössze néhány éve kezdte, de már nyert bajnokságot az NB III.-ban és ezüstérmet az NB II.-ben.

Disztl László labdarúgóként 28 alkalommal játszott a válogatottban. Edzőként több időszakban is irányította a székesfehérvári csapatot, de dolgozott Zalaegerszegen, Veszprémben, Siófokon is. 

Ismerős a másik oldalon

A 31 éves Fodor Marcell 2006 tavaszán 9, 2007 őszén 6 bajnoki mérkőzést játszott a DVTK színeiben. Később a DVSC, az Újpest, a Siófok, a ZTE és az Ajka érintésével érkezett 2017 nyarán Kaposvárra.

A szintén 31 esztendős Nagy Tamás 2011 elején igazolt Kazincbarcikáról Diósgyőrbe, és az NB II.-es bajnokcsapatban 7, majd a következő két évben az élvonalban 25 bajnokin viselte a DVTK mezét. Később Pápán, Zalaegerszegen és Nyíregyházán szerepelt, idén tavasszal lett a Kaposvár labdarúgója.