- Jó az időjárás, kedvező a focihoz. Kedden és szerdán erőnléti edzéssel kezdődött a foglalkozás, majd cicázás és pár passzgyakorlat következett, végül a védekező és a támadó mozgásokat gyakoroltuk - avatott be a részletekbe Orosz Donát.

- Az új játékosoknak meg kell tanulni, milyen játékot játszunk, nekünk pedig tökéletesíteni kell a meccsen alkalmazott mozgásokat - folytatta. - Vasárnap jól ment a játék, jól éreztem magam a pályán, teljesen megfelelt első felkészülési mérkőzésnek. Jó iramban fociztunk, kiadtunk magunkból mindent.

 

- Próbálok szélső védőként felérni a támadásokhoz is, ugyanakkor visszaérni is. Igyekszem minden területen fejleszteni magam, hogy pontosabbak legyenek a passzok, többet lőjek kapura - mondta a brazíliai U17-es vb-t megjárt labdarúgó.

 

- Este activityt játszottunk több csoportban - válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen volt a második csapatépítő tréning. - Szoktam játszani, ezért nem ért meglepetés, igaz a vége felé közmondásokat kellett kitalálni, az nehezebb volt. Jól éreztem magam, ráadásul a győztes csapatban (Tamás Márk, Vági András, Branislav Danilović, Tóth Borisz, José Cortés, Hysen Memolla, Rui Pedro és Vígh Márton masszőr - a szerk.)  szerepeltem.

 

Korábban az edzőtáborban

DVTK edzőtáborba utazó kerete

Kapusok
1. Antal Botond
2. Bukrán Erik
3. Danilović, Branislav

Mezőnyjátékosok
1. Brković, Dušan
2. Cortés, José
3. Egerszegi Tamás
4. Farkas Marcell (a DVTK LA növendéke)
5. Hasani, Florent
6. Iszlai Bence
7. Ivanovski, Mirko
8. Karan, Dejan
9. Kiss Tamás
10. Korbély Kristóf (a DVTK LA növendéke)
11. Márkvárt Dávid
12. Memolla, Hysen
13. Orosz Donát (a DVTK LA növendéke)
14. Orosz Marcell (a DVTK LA növendéke)
15. Polgár Kristóf
16. Rui Pedro
17. Shestakov, Serhii
18. Szűcs Kornél (a DVTK LA növendéke)
19. Tabaković, Haris
20. Tamás Márk
21. Tóth Borisz (a DVTK LA növendéke)
22. Vági András
23. Zsiga Máté (a DVTK LA növendéke)

A DVTK téli programja

2020. január 3., péntek
14:00 A felkészülés kezdete

2020. január 8., szerda
Edzés, majd indulás Budapestre

2020. január 9., csütörtök
Az edzőtábor kezdete (Ciprus, Ayia Napa)

2020. január 12., vasárnap
14:00 (CET) Onisillos Sotira - DVTK 0-2 (0-0)

2020. január 18., szombat
??? - DVTK
16:00 (CET) Górnik Zabrze (lengyel 1. osztály) - DVTK

2020. január 19., vasárnap
Az edzőtábor vége, utazás haza (Ayia Napa, Larnaca, Budapest, Miskolc)

2020. január 25., szombat
17:00 ZTE - DVTK