Első harmad

A román válogatott ellen Arany Gergely kezdett a kapuban, míg az észtek ellen kisebb sérülést szenvedő Kóger Dániel játékát nem kockáztatta a szakmai stáb.

Válogatottunk a magyar szurkolók hangos üdvözlése közepette korcsolyáztak ki a jégrejégre, a meccs viszont nem kezdődött jól: csupán 35 másodperc telt el, amikor Daniel Tranca révén ellenfelünk emberelőnyben megszerezte a vezetést (0–1). Szerencsére gyorsan jött a válasz, másfél perc múlva Andrew Sarauer jobb oldali kapuvasról bepattanó találatával egyenlítettünk (1–1).

A meccs feléhez közeledve Erdély Csanád előtt adódott kecsegtető lehetőség, de a korong elment az üresen tátongó kapu mellett. Az utolsó percekben ugyancsak ő okozott kisebb zavart a román kapu előtt, míg a harmad Arany védésével zárult.

Második harmad

A szünet után nyomás alá helyeztük ellenfelünket, szinte csak abban a két percben voltak momentumaik, amikor emberelőnyben játszottak, de akkor Aranynak kétszer is védenie kellett. Patrik Polcnak ennél sokkal több dolga akadt, lőttünk becsülettel messziről, közelről, szélről, középről, de amikor a korong utat talált volna a kapuba, Polc mindig megállította... A román válogatott kapusa a két harmad alatt 96,6 százalékkal védte a próbálkozásainkat.

Harmadik harmad

Tehát, 1–1-ről indult az utolsó harmad, és a játék képe sem változott, nyomtak a mieink. Ennek öt perc alatt meg is lett az eredménye: Sofron István kiváló passza után Papp Kristóf élete első felnőttválogatott gólját lőve vezetéshez jutatta együttesünket (2–1).

A góltól megélénkült a meccs, Románia is egyre többször jött a harmadunkba, Aranynak bravúrral kellett védenie Kiricsenko lövését. 

Nagy bajba kerülhettünk volna az utolsó tíz perc elején, miután két kiállítást is összeszedtünk egyidejüleg, de míg három az öt ellen voltunk, Arany kivédte az összes kapura tartó lövést. Amikor pedig egyel többen lettünk, a vetélytársunk nem jelentett veszélyt.

Öt perc volt már csak vissza, amikor Butucsnov a felezővonal környékén korongot szerzett, zavartalanul mehetett a kapunkra, s Aranyt becsapva egyenlített (2–2). Az 57. percben ugyancsak ő veszélyeztetett, Arany mentett óriásit. 

Miután a rendes játékidőben nem változott az eredmény, jött a hosszabbítás, amelyben Erdély Csanád az első lövéssel eldöntötte a meccset. 3–2-re nyertünk, két pontot szereztünk.

A prorgam

február 6., csütörtök
Magyarország–Észtország 4–1
Nagy Britannia–Románia 4–3

február 8., szombat
Magyarország–Románia 3-2 h.u.
Nagy Britannia–Észtország

február 9., vasárnap
Észtország–Románia
Nagy Britannia–Magyarország

forrás: jegkorongszovetseg.hu