- Kezdjük az elején, hogyan ismerkedtél meg a kosárlabdával?
- Ezzel mindenkit megleptem, mivel a szüleim válogatott kézilabdázók voltak. Nekem a kosárlabda teljesen véletlenül úgy jött az életembe, hogy abban az időben, amikor én bekerültem az általános iskolába a lányok kosaraztak, a fiúk fociztak. Így hat évesen már nagyon megszerettem a kosárlabdát. Akkoriban kézilabdát csak tíz éves kortól lehetett elkezdeni, én már ekkor belefektettem négy évet és nem akartam váltani. Nagyon jó kis csapatunk volt, diákolimpiákra jártunk és nagyon sok meccset nyertünk. Szüleim nem akartak megfosztani ettől az élménytől és személy szerint én is jobban ragaszkodtam a kosárlabdához.

- Mit jelent neked a kosárlabda?
- Nekem a kosárlabda az életem. A hobbim, a szerelmem, minden egyben. Hozzám alapvetően a sport is nagyon közel állt már kicsi korom óta, mivel ilyen családból származom. Még pólyás csecsemő voltam és én már kint voltam a szüleim kézilabda meccsein. Még emlékszem anyukámnak a sportorvosa mondta is, hogy ezzel vigyázni kell, mert sérülhet a fülem, de én nagyon jókat aludtam a meccsek alatt. Pedig abban az időben anyáéknak azért elég jó szurkolótábora volt és mindig teltházas meccseket játszottak Debrecenben. Mikor már nagyobb voltam, természetesen meccs után én is pattogtattam a labdát a pályán. Szóval akaratlanul is nagyon közel áll hozzám a sport és már gyerekkorom óta beleivódott a mindennapjaimba.

- A család és a barátok támogatása mennyire fontos a számodra?
- Elég sok helyen megfordultam már és ennek köszönhetően nagyon sok barátot is szereztem. Alapvetően elég nyitott személyiség vagyok. Sokszor azon kapom magam, hogy én vagyok a társaság középpontja, lehet azért, mert néha túl hangos vagyok. Nagyon jó barátságokat kötöttem a sport révén. Nem volt még olyan hely, ahonnan eljöttem volna anélkül, hogy ne szereztem volna maradandó barátokat. Én a barátoknak azokat vallom, akik veled vannak napi szinten és nem felejtik el azt, hogy mennyi időt töltöttetek együtt. Van például olyan barátom is, aki Ausztráliában él. Lehet, csak félévente beszélünk egyszer, de akkor mindig ugyanonnan folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk.
A családom természetesen mindig mellettem áll és nagyon fontos számomra a támogatásuk. Nyilván ezért is nagyon örülök, hogy a pályafutásomat most itt Miskolcon folytathattam, hiszen édesapám miskolci és neki szíve vágya volt, hogy egyszer idekerüljek. Ők jelenleg Debrecenben laknak, de szinte minden meccsemen itt vannak, hiszen könnyen el tudnak jönni. A szüleim mindig is olyanok voltak, hogy bárhova elkísértek és mindenhol mellettem voltak, akkor is, ha külföldön játszottunk. Viszont nem ez a majomszeretet jellemző nálunk, sosem voltam agyondicsérve, inkább az ellenkezője, hogy még ennél is jobb teljesítményt nyújtsak. Eléggé maximalista család vagyunk, tehát sosem vagyunk megelégedve akár egy 100%-os teljesítménnyel sem.

- Milyen debreceniként Miskolcon lakni?
- Már másfél éve lakom itt. Egyre jobban szeretem, és egyre közelebb kerül hozzám Miskolc. Tulajdonképpen ez az a hely, ahol első perctől el tudtam képzelni a további életemet. Szüleim révén nyilván van kötődésem is, így még könnyebb volt megszokni az új közeget. Na és persze a Diósgyőr szelleme egyből magával ragadott. Hiszen ellenfélként is sokat jöttem ide játszani és mindig motiváló volt közönség előtt jó hangulatban szerepelni. Szerintem ez sok játékos álma, hogy ilyen szurkolótábor előtt lépjen pályára, főleg úgy, hogy mellette állnak és nem ellenfélként tekintenek rá. Ez nekem is nagyon imponált.

- A magánélet és az élsport hogy fér össze nálad?
- Én mindig igyekeztem megtalálni az arany középutat. Igazából élsport mellett nem könnyű összeegyeztetni ezt a két dolgot. Szerencsés vagyok, hogy itt ért Miskolcon a nagy szerelem, akivel azóta is együtt élünk és nagyon jól megvagyunk. Ez is mindenképp egy nagyon pozitív kötődés. A párom nem élsportoló, ezáltal könnyebben meg tudjuk oldani, hogy minél több időt tudjuk együtt tölteni. Két élsportolónak szerintem ez sokkal nehezebben megy, de nálunk ez így nem jelent problémát. Nagyon boldog vagyok, és úgy érzem, minden téren megtaláltam a helyem Miskolcon.

- Hogyan töltöd a szabadidőd?
- Elég kevés szabadidőnk van, viszont még így is nagyon sok időt töltünk együtt a lányokkal, még a pályán kívül is. Együtt szoktunk kávézni, meccs után vacsorázni vagy akár átjönnek hozzánk. Ez elég gyakran előfordul, hogy nálunk van az összejövetel. Olyannyira, hogy szerintem már jobban tudják a kapukódot, mint én. Ez nyilván azért van, mert nagyon szeretjük egymást és szeretünk együtt lenni, ebben semmiféle erőltetés vagy megjátszás nincs. Ezen kívül szoktunk mindenféle csajos dolgot is csinálni, például együtt járunk fodrászhoz, körmöshöz és vásárolni is.

- Van hobbid?
- Nagyon szeretek kirándulni. A barátom miskolci, ráadásul motorozik és így nagyon sok helyre elvitt már, többek között Lillafüredre és a Bükkbe. Sokat kirándulunk és túrázunk, mert nagyon szeretünk a szabadban lenni.

- Szoktál főzni?
- Általában nem szoktam. Ha kedvet kapok vagy nagyon muszáj, akkor fakanalat fogok, de alapvetően nincs rá szükség. Szerencsére a támogatóink biztosítanak a csapatnak mindennapra ebédet, így megvan a változatos étkezés is. Arra szokott lenni példa, hogy ha megkívánunk valamit, akkor a párommal közösen megfőzzük. Ez általában jól is szokott sikerülni. A kerti partikat nagyon szeretem. A grillezésen, sütögetésen mindig szívesen részt veszek.

- Van háziállatod?
- Kiskorom óta - mivel nincsen testvérem - mindig is szerettem volna egy kutyát. Amikor kertes házba költöztünk Debrecenbe, vettem anyukáméknak egy magyar vizslát, de természetesen ezt magamnak szántam. Itt Miskolcon pedig a páromnak van egy francia bulldogja, Franky. Velünk fekszik és kel, olyan mintha a gyerekünk lenne.

- Hogyan képzeled el a jövőd öt év múlva?
- Egyértelműen egy olimpiai éremmel a nyakamba. Ez a legfőbb célom a diósgyőri szereplés mellett. Most van lehetőségünk kijutni az olimpiára és ezt mindenképpen szeretném megragadni, hiszen nem tartom valószínűnek, hogy lesz még egyszer erre esélyem az életemben. Másrészt mindenféleképpen a kosárlabda mellett szeretnék maradni valamilyen formában. Főleg azért is, mert nagyon szeretek segíteni a csapatnak és úgy látom rajtuk, hogy elég sokszor el is fogadják a tanácsomat. Aztán kíváncsian várom, mit hoz a jövő. Mindig is „élj a mának” típusú ember voltam.

- Nyárra milyen terveid vannak?
- Készülök az olimpiára és ugye nyáron zajlik a felkészülés. Július végén, ha sikerül kijutnunk, akkor ott leszünk. Utána természetesen egy nyaralást mindenképp szeretnénk összehozni a gyerekkori barátaimmal.