- Örülök, hogy a következő szezonban is a DVTK Jegesmedvéknél fogok játszani. - kezdte nyilatkozatát Miskolczi Márk -  Már régi motorosnak számítok a csapatban, a tizenegyedik felnőtt szezonomba fogok belekezdeni ősszel, pedig még csak 27 éves leszek. Mégis egy teljesen más év lesz ez, mint az előzőek. Sajnos januárban két súlyos sérülésem is volt, amikből az egyiket műteni is kellett és a rehabilitációját még most is végzem az orvosi stábbal és az erőnléti edzőnkkel. Elsődleges feladatom, hogy augusztusra már jégre tudjak menni a fiúkkal és a bajnokság rajtjára száz százalékosan készen legyek. Gyorsan megegyeztünk a vezetőséggel, már régóta ismernek, nem vagyok “zsákbamacska” számukra. Tudják, hogy mire számithatnak tőlem. Az egyéni céljaimat egyelőre megtartanám magamnak. Viszont biztos vagyok benne, hogy idén is versenyképes keretünk lesz, amivel csapatszinten komoly célokért fogunk küzdeni.

Névjegy

Név: Miskolczi Márk
Születési hely: Miskolc
Születési idő: 1993. augusztus 8.
Súly: 82 kg
Magasság: 183 cm
Poszt: Csatár
Mezszám: 71

Pályafutása

2010 - DVTK Jegesmedvék
2007-2010 DVTK Jegesmedvék U18

Sikerek

2014/2015 Magyar bajnok, Mol Liga győztes, Magyar Kupa győztes
2015/2016 Magyar bajnok, MOL Liga győztes
2016/2017 Magyar bajnok, Erste Liga győztes
2017/2018 Magyar Kupa győztes

Korábbi interjúk