Rob Flick a pályafutásának junior éveit az Ontario Hockey League-ben töltötte rendkívül eredményesen, aminek köszönhetően az NHL-es Chicago Blackhawks megszerezte a játékjogát 2010-es drafton. 20 évesen az AHL-es farmcsapatban kapott lehetőséget és két szezonon keresztül erősítette a Rockford IceHogs együttesét. 2013-ban a Boston Bruins csapott le a játékjogára. Az NHL-ben ugyan nem sikerült bemutatkoznia, de további három eredményes AHL szezon következett számára. Utolsó észak-amerikai szezonjában pont/meccs feletti átlagot produkált az ECHL-ben, majd 2017-ben a Villacher SV csapatában megkezdte európai karrierjét. Ugyan ebben a szezonban már megtapasztalhatta a szlovák liga színvonalát is, hiszen 15 meccsen a HKM Zvolent erősítette. Ezt követően a német másodosztályba igazolt, ahol a liga egyik legeredményesebb csatára lett 64 pontjával. A legutóbbi bajnoki évadot szintén a DEL2-ben kezdte meg, de 9 meccs után az EBEL-es Orli Znojmo csapatához igazolt és az osztrák élvonalban is sikerült összegyűjtenie 39 pontot 37 mérkőzésen.

-Büszke vagyok rá, hogy a DVTK Jegesmedvéknél folytathatom a pályafutásomat. – kezdte nyilatkozatát Rob Flick - Eddig csak jókat hallottam a csapatról és a városról. A magyar jégkorongról pedig az a véleményem, hogy rendkívül gyorsan fejlődik és már most is magas szintet képvisel. Azt várhatják tőlem a szurkolók, hogy a csapat támadójátékát hatékonyan segítem a fizikális játékommal, de technikás játékkal is hozzá tudok járulni a sikerekhez. Rendkívül nagy bennem a versenyszellem, amikor jégre lépek mindent megteszek a győzelemért. Azért fogok dolgozni, hogy a csapat versenyképes legyen és a szurkolóinknak örömöt szerezzünk.

- Rob egy olyan játékos, aki a játék több elemében is nagy segítségünkre lesz. – mondta a támadóról Dave Allison, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője - Mind a három csatárpozícióban képes jó teljesítményt nyújtani. Észak-Amerikában és Európában is sikereket ért el, bízunk benne, hogy nálunk is szép eredményeket fog elérni. Kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik, a kapu előtt pedig rendkívül határozott. Úgy gondolom, hogy a szurkolók egyik kedvence lesz a fizikális és gólratörő játéka miatt.

Névjegy

Név: Rob Flick
Születési hely: London, Ontario, Kanada
Születési idő: 1991. március 28.
Súly: 94 kg
Magasság: 188 cm
Poszt: csatár

Pályafutása

2020 – DVTK Jegesmedveék
2019/2020 Ravensburg Towerstars (DEL2), Orli Znojmo (EBEL)
2018/2019 Eispiraten Crimmitschau (DEL2)
2017/2018 Villacher SV (EBEL), HKM Zvolen (Tipsport Liga)
2016/2017 South Carolina Stingrays (ECHL), Manitoba Moose (AHL)
2015/2016 Portland Pirates (AHL)
2013-2015 Providence Bruins (AHL)
2012/2013 Rockford IceHogs (AHL), Providence Bruins (AHL)
2011/2012 Rockford IceHogs (AHL), Toledo Walleye (ECHL)
2008-2011 Mississauga St. Michael's Majors (OHL)