Beharangozó 2020. október 9., péntek

Szombaton újra itthon játszik az Aluinvent DVTK

Máris elérkezett a Tippmix Női NBI. A-csoport bajnokságának 3. fordulója. A lányok eddig veretlenek és október 10-én szombaton 18:30-kor ismét itthon játszanak a Ludovika Csata ellen. Montai-Vukov Szonját kérdeztük az eddigiekről.

Szombaton újra itthon játszik az Aluinvent DVTK


A hét hónapos kihagyás után felpörögtek az események az NB I/A osztályában, hiszen a lányok már két győztes mérkőzésen vannak túl. Először a BEAC ellen játszottak, majd a Cegléd együttesét látták vendégül és Földi Attila vezetése alatt mindkét mérkőzést megnyerték.

Montai-Vukov Szonja pár évvel ezelőtt már játszott a Diósgyőr színeiben és idén újra a DVTK-nál tette le a voksát. A 26 éves bedobóval beszélgettünk.

- Két év után ismét piros-fehér mezt húztál, mi szerint hoztad meg ezt a döntést?
- Egyik titkos vágyam volt mindig is, hogy egyszer visszatérjek Diósgyőrbe. Adódott ez a lehetőség és én rögtön megragadtam. Földi Attila keresett 3-as posztra még egy embert és nagyon jól esett, hogy rám gondolt. Ezután a klubbal is sikerült megegyezni, így ismét elkezdődhetett a közös munka. Jó érzés újra Diósgyőrinek lenni.

- Milyen tervekkel érkeztél a DVTK-hoz?
- Mindenképpen szeretnék még fejlődni, bizonyítani és értékes tagja lenni a csapatnak, aki tudásával hozzátesz a csapat eredményességéhez. A DVTK-nál komoly hazai és nemzetközi célok vannak, amivel nagyon tudok hasonulni, hiszen egyik legeltökéltebb célom, hogy eljussak a magyar válogatottig. Ezért is gondolom úgy, hogy a DVTK egy nagyszerű előre lépési lehetőség számomra.

- Milyen az életed most Miskolcon?
- Miskolc mindig is a szívem csücske volt. Itt ismertem meg a férem, aki jelenleg is a MEAFC csapatában játszik. Nagyon szeretek itt lakni, mert rengeteg szép hely van Miskolc és vonzáskörzetében. Mi sosem unatkozunk, az edzések mellett sokat kirándulunk a Bükkben, Lillafüreden, Miskolc-Tapolcán és mindig szebbnél szebb helyekre bukkanunk. Amit a legjobban szeretek a városban, hogy bárhova DVTK címerrel ellátott ruhában megyek, mindenki utánam kiabálja, hogy „Hajrá Diósgyőr!”. Ez valami fantasztikus és megunhatatlan érzés. Szerencsére a család is sokszor látogat meg bennünket, ami számomra nagyon fontos. Anyukám azszinte az összes hazai és idegenbeli mérkőzésemen ott van,ez az idei szezonben sem lesz másképp, ő a legnagyobb szurkolóm.

- A héten meg volt az első hazai mérkőzésetek, amely számodra egyben a szezon első pályára lépését is jelentette, milyen érzés volt?
- Most már őszintén elmondhatom, hogy nagyon izgultam. Féltem, nehogy elrontsak valamit, de amint pályára léptem ez elszállt, mert tudtam, hogy a legjobb tudásom kell nyújtsam. Nagyon jó mérkőzés volt, tele izgalommal. Az én legfőbb célom az volt, hogy érdemben tudjam a csapatot szolgálni a teljesítményemmel. Elég maximalista vagyok, úgyhogy a következő mérkőzésen igyekszem még ennél is jobb lenni.

- Szombaton ismét hazai közönség előtt játszotok a Csata ellen. Mi a véleményed készen álltok a harmadik tétmérkőzésre?
- Nagyon sűrű a program idén, szerda-szombat felváltva. Még ki sem élvezhettük az előző győzelmünket, már másnap a következő ellenfélre készülünk. Így egy kicsit lehetőségünk van belekóstolni, hogy nemzetközi szinten milyen feszített a tempó, mint például az Európa Kupán. Ez megedzi és felkészíti a csapatot a folyamatos versenyzésre. A felkészülésünk alatt játszottunk a Csatával egy edzőmérkőzést, melyet nem sikerült megnyernünk, hisz egy teljesen új gárdával indultunk el. Úgy gondolom, mostanra kezdünk összecsiszolódni és nagyon sok van még ebben a csapatban. Az elmúlt egy hónapban mind egyénileg és csapat szinten is mindent megtettünk azért, hogy fejlődjünk, remélem ez fog visszaköszönni a szombati meccsen is, amelyre természetesen megint nagyon várjuk a szurkolóinkat.

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 3. forduló

2020. október 10., szombat
18.30 Aluinvent DVTK – Ludovika-FCSM Csata

Játékvezetők: Goda László, Balogh Gyula, dr. Oláh Márk

Jegyinfó

Jegyárak
Bajnoki alapszakasz
Felnőtt*: 1000 forint
Junior/szenior**: 500 forint
Családi jegy***: 2000 forint

* Felnőtt: 1954. január 1. és 2000. december 31. között születettek
** Junior korosztály: 2001. január 1. és 2013. december 31. között születettek
** Szenior korosztály: 1954. január 1. előtt születtek
*** Családi jegy: 2 felnőtt és 2 junior vagy 1 felnőtt és 3 junior egyidejű belépésére ad lehetőséget.

A tavalyi bérlettel rendelkezők itt olvashatják a számukra biztosított kedvezményekről szóló klub által kiadott közleményt.

Szurkolj maszkban!

A fennálló egészségügyi szabályozások változásai okán a hazai mérkőzéseink kapcsán néhány módosítást és szabályt kellett meghoznunk, amit ide kattintva olvashatnak.

Helyszín

Miskolc, Generali Aréna
3529 Miskolc, Görgey A. u. 19.

Ludovika-FCSM Csata kerete

RAKITA Lili          2003      1             170 cm 60 kg
ANGYAL Nikolett             1998      4             184 cm 79 kg
ANGYAL Barbara              2001      1-2         173 cm 50 kg
KEYONA LAVETTE Hayes              1994      4             187 cm 80 kg
TOMAN Petra    2005      2             185 cm 63 kg
HEGEDŰS Janka 1994      4-5         186 cm 84 kg
FARKAS Szonja  2004      4-5         185 cm 65 kg
HORVÁTH Bernadett Katalin       1996      1             170 cm 51 kg
BALOGH Liza      2003      3             178 cm 57 kg
ZEMPARE Batabe            1992      4             191 cm
BÖRÖNDY Vivien             1995      3             175 cm 70 kg
GYÖNGYÖSI Janka           2004      3-4         177 cm 57 kg
LELIK Réka          1999      2             185 cm 66 kg
MÁNYOKY Réka 2001      3             187 cm 64 kg
STRAUSZ Edina  2005      5             188 cm 85 kg