- Sokkal több korosztály dolgozik az akadémián mint korábban, ezért fontos, hogy ez a pálya is megépült - fogalmazott Vincze Richárd, a DVTK U19-es csapatának edzője. - A fiúk mellett női csapatokkal is bővültünk, de szerencsére így is jó színvonalon tarthatjuk meg az edzéseinket. A sátor alatt néhány fokkal melegebb van, a csapadéktól sem kell tartani, nagyon komoly eredmény, hogy idáig eljutottunk Diósgyőrben. A játékosoknak is tetszik, élvezik a munkát, ez a legfontosabb. Most még ez a helyszín mindenkinek új. Alkalmazkodni kell hozzá, ki kell tapasztalni, hogy milyen szerelést vegyenek fel. Lényeges, hogy itt a téli időszakban a nagy hidegtől és csapadéktól megóv minket a sátortető, ami a jobb komfortérzet mellett a sérülésveszélyt is csökkenti.


- A gyerekekkel együtt mi, edzők is nagyon vártuk már, hogy a néhány hónappal ezelőtt beharangozott sátortető elkészüljön a 60x40 méteres területű műfüves pályánkra - tette hozzá dr. Molnár Krisztián, a DVTK U10-es gárdájának asszisztensedzője. - A kisebb korosztályú gyerekek edzéseit eddig  tornatermekben, csarnokokban tartottuk meg. Az akadémiától eltérő helyszínen történő foglalkozások mindig nehézséget okoztak. A labdákat, és az egyéb felszerelésket  ugyanis rendre szállítanunk kellett magunkkal, többször külön logisztikai tervet készítve. Hatalmas lehetőség számunkra, hogy megépült a sátortető, így a téli időszakban is az akadémia területén tudjuk lebonyolítani a kis korosztályok edzéseit.

dr. Molnár Krisztián kiemelte: a középső szekcióban – tehát U10-es korosztálytól – a gyerekek télen is kültéri edzéseken vettek részt, ebből a szempontból nagyot lépett előre a DVTK Labdarúgó Sportakadémia. A jelenlegi időjárási körülmények között sokkal komfortosabb a csarnokban történő gyakorlás. Az egyre magasabb szintű oktatás megvalósítása érdekében elengedhetetlen, hogy télen fedett körülmények között végezhessék a tréningeket.

  - Erős szélben, hóesésben vagy szakadó esőben, sokkal nehezebb koncentrálniuk a gyerekeknek. Az edzőknek pedig magyarázat, a bemutatás és a hibajavítás is erősen korlátozott - fogalmazott dr. Molnár Krisztián. - A csarnok megépülésével az említett problémák szerencsére már nem állnak fenn. A fedett helyszín megteremtésével a klub a legtökéletesebb képzési, fejlesztési feltételeket és kritériumokat is tudja biztosítani a gyermekeink számára.