A mieink a szerbek ellen javíthatnak.

Bár nem játszott rosszul, mégis vereséget szenvedett a Göcze Gergő - Bagyinszki Attila (Tóth Máté a 84. percben), Vattai Balázs, Litauszki Róbert, Devecseri Szilárd - Simon Ádám (Zelenyánszki László a 65. percben) Takács Péter - Fazakas Géza (Gosztonyi András a 65. percben), Tamási Zsolt (Bajner Bálint a 79. percben), Hajdu Zsolt (Szokol Zsolt a 88. percben) - Simon András összeállításban felálló csapat a Szabadkán rendezett összecsapáson. A magyar válogatott tagjai az első félidőben futballoztak igazán veszélyesen, ám a 80. percben számunkra kedvezőtlen fordulatot vett a találkozó: Litauszki Róbert mozdulatát látta szabálytalannak a játékvezető a tizenhatosunkon belül, és a megítélt büntetőt értékesítették az izraeliek. A magyar védőt ki is állították, s tíz emberrel nem volt már esélye az egyenlítésre a Gabala Krisztián megbízott szövetségi edző által vezetett együttesnek.

- Nemzetközi szinten is színvonalas mérkőzést játszottunk - nyilatkozta az edző honlapunknak. - Értékes találkozó volt ez a számunkra a vereség ellenére is, hiszen még időben szembesültünk azokkal a hibákkal, amelyeket ki kell javítani az októberi selejtezők előtt.

A magyar válogatott hétfőn délután a Montenegrót 4-1-re legyőző házigazdák ellen szerepel.
(mlsz.hu)