Több mint 600 gyerek töltötte meg élettel március 1-én a DVTK Arénát, ahol az I. DVTK Sportnap keretén belül a kisiskolások számos diósgyőri sportágat kipróbálhattak. A város és a megye más településeiről is érkező általános iskolások a legnagyobb régiós multisportklub nyolc sportágával, a labdarúgással, a jégkoronggal, a kosárlabdával, a birkózással, a röplabdával, a kézilabdával, az atlétikával és az asztalitenisszel ismerkedhettek meg.

 

A különböző sportágak alapjaiba diósgyőri szakedzők és játékosok avatták be a kicsiket, amelyek során Repka Attila olimpiai bajnokunktól és felnőtt csapataink játékosaitól, vezetőedzőitől is tanulhattak a kisiskolások az egész nap során.

 

 

A nagyszerűen sikerült sportnap után a klub a résztvevő gyerekeket és egy kisérőjüket meghívta a DVTK - Gyirmót FC Győr labdarúgó mérkőzésre, továbbá a soron következő kosárlabda bajnokira is.

 

- Az elmúlt öt évben ez az első nagyobb rendezvényünk, ami kifejezetten arra szolgál, hogy az alsós korosztályban megismertessük a DVTK sportágait a gyerekekkel - kezdte Sántha Gergely a DVTK elnöke. - Ez egy nagyon fontos momentum a klub életében, hiszen a tehetséges gyerekeket már most meg tudjuk találni és figyelmet fordítani rájuk, másrészt pedig azokat a gyerekeket is közel tudjuk hozni a legnagyobb régiós multisportklubhoz, akik nem lesznek profi DVTK sportolók. Ez egy jó első belépő a fiatalok felé. Illetve nagyon fontos az is, hogy látják, hogy milyen szakemberek, milyen infrastrukturális körülmények között foglalkoznak velük, amire úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk DVTK szinten. Reméljük, hogy ebből a nagyszerű rendezvényből hagyományt tudunk teremteni a jövőben.