- Nehezebb meccs volt, mint a tavasziak?
- Az biztos! A Ferencváros egy jó csapat tele jó játékossal. Ehhez jött még, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban, 8 percet kettős emberhátrányban játszottunk, de ha egyenlő létszámban tudjuk befejezni a mérkőzést, akkor sem lett volna könnyű. Különösen nekünk, védőknek akadt dolgunk, mert az ellenfél sorra vezette a támadásokat, amire oda kellett figyelni. De nem csak a védők, a többiek is százszázalékos teljesítményt nyújtottak, mindenki segített a védekezésben és mindenki bekapcsolódott a támadásba, ha a helyzet úgy kívánta, senki nem lógott ki a csapatból. Annak ellenére, hogy főleg a második játékrészben többet volt az ellenfélnél a labda, valódi gólhelyzetet mégsem sokat tudtak kialakítani. Talán 2-3 veszélyes lövésük volt, de Ivan (Radoš - a szerk.) nagyszerűen hárított.

- A korai gól és a kiállítás után is hittél a pontszerzésben?
- A szünetben arról beszéltünk a társakkal az öltözőben, hogy ugyan kiállították Gallardót és egygólos hátrányban is vagyunk, de gyerünk, tegyünk meg mindent a pontszerzésért! Kiadtunk magunkból a maximumot, ezért azt gondolom, megérdemeltük a pontszerzést. Ahogy említettem, a Fradi nem rossz csapat, nem sokan fognak az Üllői útról pontot rabolni.

- A Kecskemét elleni mérkőzés következik vasárnap.
- Az sem lesz egyszerű, ott is vannak jó játékosok, például Foxi, akit korábbi klubom, a Hajduk Split a nyáron meg akart vásárolni. Rajta kívül Tököli is veszélyes támadó, de az egész csapat erős. Azonban mi játszunk itthon, ha komoly céljaink vannak, akkor saját közönségünk előtt minden mérkőzést meg kell nyerni.

- Mik ezek a célok?
- Elsősorban az, hogy minél előrébb végezzünk a bajnokság végén. A merészebb álmaim közt az Európa Liga szerepel és meggyőződésem, jó csapatunk van, amelyik képes is elérni ezt az eredményt. Hogy végül valóra válik-e az álmom, azt nem tudom, de nagyon bízom benne.