Rakaczki Bence (Fotó: Kocsis Norbert)

- Alig néhány hónapja mutatkoztál be a felnőttcsapatban előbb egy DVSC-TEVA elleni Ligakupa-mérkőzésen, majd következett a Győri ETO elleni MK-nyolcaddöntő két találkozója. Mostantól pedig elmondhatod, pályára léptél az NB I.-ben is.
- Láttam, hogy integetnek, mert Tajti Norbert nem tudja folytatni a játékot. Gyuri bácsi (Veréb György - a szerk.) szólt, hogy kezdjek el intenzívebben melegíteni, majd lőtt is néhányat, utána felvettem a kapusmezt és jött a csere. Kicsit izgultam, mielőtt pályára küldött volna Szentes Lázár, de utána már csak a mérkőzésre koncentráltam. Nagyobb teher hárult rám ezúttal, mint a korábbi Ligakupa-, vagy akár Magyar Kupa-mérkőzéseken, mert ez mégis csak az NB I., illetve egy nagyon rossz szériában volt a csapat. Amikor beálltam, 2-1-re vezettünk, így papíron egyszerű volt a feladat: ha nem kapok gólt, akkor nyerünk.

- Igazából nem tettek próbára a pécsi csatárok.
- Igen, inkább kijöveteleim voltak, kirúgások, valamint egy kapu mellé tartó lövés, ahol visszahúztam a kezem, nehogy szöglet legyen. És Bajzát Péter fejese, ami biztosan fogtam annak ellenére, hogy a partjelző lest intett.

- Van egy edző, aki eddigi labdarúgó-pályafutásod két legfontosabb pillanatánál jelen volt. Ki ő?
- Annál a Szentiványi Józsefnél kezdtem el focizni, aki most másodedzői feladatokat lát el Szentes Lázár mellett. Hétévesen egy osztálytársam - név szerint Sipos Ádám, aki a DVTK U18-as csapatában játszik jelenleg - hívására kezdtem el focizni. Már akkor is egy fejjel magasabb voltam a többieknél, adta magát, hogy kapus legyek, de szeretek főleg kispályán mezőnyben is játszani.

- Még ki sem ünnepelted igazán a Pécs fölötti győzelmet és a debütálást, de megfordult már a fejedben a jövő vasárnapi Honvéd elleni mérkőzés?
- Persze, megfordult. Ivan Radoš sérülés miatt hiányzott a pécsi mérkőzésről, Tajti Norbert most sérült meg, úgyhogy könnyen lehet, hogy én védek. Ha rám esik a választás, akkor vállalom! Sűrű hét elé nézek, mert hétfőn magyarból, kedden matematikából, szerdán történelemből, csütörtökön angolból érettségizek, Pécsre is vittem magammal tanulnivalót. Az ötödik tantárgy padig az informatika lesz, mert arra van szükségem, hogy fölvegyenek a Miskolci Egyetem Földtudományi Karára. De összeegyeztethető a kettő csak arra kell figyelnem, hogy érettségi előtt az érettségire, edzés előtt pedig az edzésre koncentráljak maximálisan.