NB III. Mátra csoport 10. forduló
DVTK tartalék - Rákosmente 0-0
Diósgyőr. Játékvezető Ducsai József (Szigetvári Zsolt, Kónya István)
DVTK tartalék: Rakaczki - Czető, Nagy T., Czégel, Szaszkó - Szabó P., Illés, Halgas, Bogáti - Bacsa, Pál Sz.. Vezetőedző: Bocsi Zoltán.
Rákosmente: Komora - Kerényi L., Molnár I., Polyák B., Arnoldo, Radovits, Less, Murinai, Molnár D., Papadopoulos., Lukács. Vezetőedző: Varga Attila.
Csere: Molnár D. helyett Hungler G. a 42., Halgas helyett Takács P. a 46., Pál Sz. helyett Hornyák M. és Nagy T. helyett Somogyi a 64., Papadopoulos helyett Kovács H. a 76., Lukács helyett Horváth M. a 85. percben.
Sárga lap: Halgas a 32., Nagy T. a 60., Radovits a 77. percben.
Jók: Czégel, Nagy T.
- Férfias, kemény mérkőzést játszottunk, ahol úgy érzem, veszítettünk két pontot, hiszen Pál Szabolcs és Hornyák Marcell előtt is százszázalékos ziccer adódott - nyilatkozta Bocsi Zoltán, a DVTK tartalék vezetőedzője. - Egy büntető is elmaradt a javunkra, de ettől függetlenül mint említettem, megvoltak a helyzeteink, csak értékesíteni kellett volna őket. A védelem jól semlegesítette az ellenfél támadóit, Rakaczkinak csak pontrúgások után kellett játékba avatkozni. Legutóbbi mérkőzésünkhöz képest sikerült előre lépni, de gól nélkül nem lehet nyerni.
További eredmények
Maglód - Balassagyarmat 4-0
Putnok - Tiszaújváros 1-0
Felsőtárkány - Ózd 3-1
Salgótarján - Gyöngyös 2-1
Vasas tartalék - Tura 0-1
Gyöngyöshalász - Dunakeszi 3-5
Szabadnapos: Hatvan
Az NB III. Mátra csoport állása
- Putnok 9 7 1 1 28-11 22
- Maglód 9 7 1 1 27-14 22
- Tura 9 6 2 1 23-9 20
- DVTK tartalék 10 6 1 3 19-11 19
- Vasas tartalék 10 6 0 4 15-15 18
- Dunakeszi 10 5 2 3 23-19 17
- Salgótarján 10 5 0 5 19-21 15
- Rákosmente 9 4 3 2 14-7 15
- Ózd 10 4 2 4 14-13 14
- Felsőtárkány 9 4 0 5 17-20 12
- Tiszaújváros 9 3 0 6 14-16 9
- Gyöngyös 9 2 0 7 7-15 6
- Balassagyarmat 9 2 0 7 7-18 6
- Hatvan 9 1 2 6 11-28 5
- Gyöngyöshalász 9 1 0 8 13-34 3