Összefoglaló 2019. november 7., csütörtök

PEAC - Aluinvent DVTK 60-77

Az Európa Kupa H csoportjának 4. fordulójában a PEAC gárdájához látogatott az Aluinvent DVTK, és a szorosabb első félidőt követően fokozatosan felőrölve ellenfelét 77-60-ra nyerte meg a találkozót, megőrizve ezzel az esélyét a csoportból való továbbjutásra.

PEAC - Aluinvent DVTK 60-77


Az Európa Kupában adta lehetőségekkel élve a vendég együttes négy légióssal kezdte az összecsapást. Fej fej mellett haladtak a csapatok a találkozó első perceiben. A vendégeknél Škorić és Szücs szállították a pontokat, míg a PEAC szekerét az idegenlégiósai húzták, így a negyed felénél egál állást mutatott az eredményjelző (9-9). A folytatásban két Kaposi-duplára Walker-Kimbrough válaszolt egy közelivel, majd Horobets szórt egy hármast (18-13). Ezt követően két percig nem esett újabb kosár, amikor Hegedűs jól célzott, a másik palánknál viszont mind Kányási, mind Morrison jól büntetőzött, csökkentve ezzel a különbséget (20-17).

Az első negyedhez hasonlóan, ezúttal is Bravard kezdte a pontgyártást, de ezután sorra jöttek a diósgyőri pontok. Előbb Szücs szerzett négy pontot akcióból és büntetőből, majd Morrison centergólja már a vezetést jelentette a piros mezeseknek (22-23). A következő találatokat Wentzel és pécsiek nemrégiben igazolt szenegáli irányítója, Diémé-Marizy szerezték, azonban Goree kettesével és Kányási triplájával maradt az előny a vendégeknél (26-28). A félidő hajrájában Udodenko ugyan újra egyenlített, de most Škorić rázta meg magát és fejezett be pontosan két támadást is egymás után. A játék képének megfelelő egyenlő állást Gémes-Sarok büntetői és Diémé-Marizy duplája alakították ki (32-32).

A fordulás után jól indult meg a DVTK, 40 másodperc alatt Walker-Kimbrough és Goree rámolt be négy pontot, majd Bravard 2+1-es akciója után újfent Cyesha volt eredményes (35-38). A két amerikai dobópárbaja tovább folytatódott, a pécsiek centere közelről, Goree a hárompontos vonalon túlról zúdította a gyűrűbe a labdát. A folytatásban mások is kedvet éreztek bekapcsolódni a dobóversenybe, és ebből inkább az Aluinvent DVTK jött ki jól. Walker-Kimbrough és Škorić pontjaival ugyanis sikerült kissé meglógnia ellenfelétől (41-48). Büntetők után Bravard faragott a PEAC hátrányából, de Goree és Shatori tíz pont fölé duzzasztották a diósgyőri előnyt (43-54). A hazaiak időkérését követően Kaposi még elért egy duplát, míg Szücs bedobta az egyik büntetőjét, így három negyed után kerek tízpontos DVTK-vezetéssel várták az utolsó felvonást a csapatok (45-55).  

A záró felvonásban a DVTK igyekezett elvarrni a szálakat és szűk négy perc alatt tizenöt pontosra növelte az előnyét elsősorban Walker-Kimbroughnak köszönhetően, aki nagyon elkapta a fonalat. A PEAC hiába kért rövid időn belül kétszer is időt, a DVTK kontrollálta a találkozót és valamivel több mint négy perccel a befejezés előtt el is döntötte azt (51-69). Walker-Kimbrough hármasára Udodenko válaszolt hasonlóval, és a továbbiakban is ő igyekezett leginkább lépést tartani a vendég csapattal, de hiába, mert a DVTK végül magabiztosan nyerte meg a mérkőzést (60-77). 

Női Kosárlabda Európa Kupa, H csoport, 4. forduló

PEAC-Pécs - Aluinvent DVTK 60-77 (20-17, 12-15, 13-23, 15-22)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok 300 néző. Játékvezetők: Baki (török), Prpa (szerb), Mavisu (török)
PEAC: Diémé-Marizy 13/3, Wentzel 4, Szabó F., Bravard 13, Udodenko 11/6. Csere: Gémes-Sarok 4, Horobets 3/3, Kaposi 10, Hegedűs 2, Sánta. Edző: Meszlényi Róbert.
DVTK: Szűcs R. 12/3, Walker-Kimbrough 21/6, Škorić 8, Goree 17/3, Morrison 12. Csere: Pusztai, Zele, Kányási 7/3, Kiss A. Vezetőedző: Cziczás László.


Edzői értékelések

Cziczás László: - Gratulálok a pécsi csapatnak, nagy energiákat kellett mozgósítanunk ma ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Az elején volt bennünk egy kis feszültség, de amint belemelegedtünk a játékba, az ellenfelünk fölé nőttünk fizikálisan, és megérdemelten nyertük meg a találkozót.