Összefoglaló 2021. január 21., csütörtök

Álomszerűen debütált Asmir Suljić

Múlt pénteken igazolt a bosnyák és magyar állampolgársággal rendelkező Asmir Suljić Diósgyőrbe, szerda este pedig győztes gólt szerzett az FTC ellen.

Álomszerűen debütált Asmir Suljić


- Gondoltál ilyen debütálásra?
- Álomszerű, ami Diósgyőrben történt velem: öt napja érkeztem, szerda este becseréltek, és húsz másodperc után győztes gólt szereztem. Ennél jobbat el sem tudnék képzelni, ráadásul nagyon boldog vagyok a csapat sikere miatt. Talán mondhatom, hogy rajtunk, a játékosokon, az edzői stábon és a szurkolóinkon kívül senki nem számított erre a győzelemre, azonban megmutattuk, milyen karakter rejtőzik bennünk. A jó rajt mindig sokat lendíthet egy csapat teljesítményén, és nekünk szükségünk van minden sikerélményre.

- Tudod, hogy 20 másodperc sem kellett a gólodhoz?
- Nem, de az biztos, nagyon gyorsan történt minden, alig léptem pályára, és már be is találtam az ellenfél kapujába. Azt hiszem, megleptük az FTC védelmét, mert még nem rendeződtek, ezért szóltam Makinak (Márkvárt Dávid -  a szerk.), hogy beadás helyett passzolja nekem szabadrúgásból a labdát. Nagyszerűen tette elém, én pedig egyből Rui Pedrót kerestem középen. Szerencsére visszakerült hozzám a labda, amit a hálóba lőttem, majd örömömben majdnem kiszaladtam a világból. 
Megérdemeltük a győzelmet, mert igazi csapatként az utolsó pillanatig küzdöttünk, és a sok befektetett energiának meglett az eredménye. A bajnokság végén sokat érhet még ez a három pont.

- Nem mindennapi, hogy a becserélésed után néhány perccel le is cseréltek, Zoran Zekić azzal viccelt a sajtótájékoztatón, hogy elégedetlen volt a teljesítményeddel, majd elárulta, egy magasabb, jobban fejelő, ezért a védekezésben hatékonyabb játékost küldött pályára helyetted. Meglepett?
- Amikor a gólom után lecseréltek, anyukám azt hitte, megsérültem, míg mások arra gondoltak, véletlenül rossz számot emelt fel a tartalék játékvezető. Semmi ilyen nem történt, taktikai okok miatt hívott le Zoran Zekić. Elsőre meglepett a döntése, azonban ő a főnök, azt teszem, amit kér, mert biztosan az a legjobb a csapatnak. Megölelt, a meccs után még egy puszit is kaptam tőle, minden rendben van közöttünk.

- Góloddal rácáfoltál Benczés Miklós sportigazgatóra, aki úgy mutatott be, hogy elsősorban az ellenfél védelmének megbontása az erősséged, illetve kiválóan szolgálod ki a társakat.
- Nem értek egyet ezzel, Benczés Miklós kiválóan ismer, eddigi pályafutásom során valóban ezeket az erényeket csillogtattam. Ugyanakkor szerdán azt is bebizonyítottam, hogy ha helyzetbe kerülök, akkor gólt is tudok lőni.

- Rendkívül sűrű a tavaszi program, vasárnap Pakson játszik a DVTK. Eszedbe jutott már az a találkozó?
- Szerda este megünnepeltük a győzelmünket az Üllői úton, rengeteg gratulációt kaptam, de most már a vasárnapi Paks elleni találkozóra kell készülnünk, mert szükségünk van a győzelmekre.