Beharangozó 2018. augusztus 16., csütörtök

A 37. DVTK - Haladás mérkőzés következik

Legutóbb egy hosszú sorozat szakadt meg, de ennek ellenére továbbra is döntő fölényt mutat a DVTK hazai eredménysora a Haladás ellen. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 37. DVTK - Haladás mérkőzés következik

A szombathelyi csapatot 1919-ben alapították és 1936-ban mutatkozott be az élvonalban, ám a következő esztendőben már ki is esett. Ezt követően a Hali többnyire az első és a másodosztály között ingázott.

A csapat sikerkorszaka az utóbbi tíz évben íródik. Bíró Péter és cége, a Lombard távozását követően új csapatot kellett építeni Szombathelyen. 2007. július 1-vel az Illés Béla-Halmai Gábor páros fémjelezte Halmill Team Tanácsadó Kft. 44%-os üzletrészt vett meg az Önkormányzattól - ezzel stabilabbá vált a Szombathelyi Haladás, mind anyagilag, mind szakmailag. A csapat a 2007/2008-as szezonban megnyerte az NB II. Nyugati-csoport küzdelmeit és visszajutott az első osztályba.

A szombathelyi gárda alapítása óta a 2008/2009-es bajnokságban szerepelt a legjobban a bajnokságban, a 3. helyen végzett a csapat, kivívva ezzel az Európa Liga selejtezőjében való indulás jogát. Ezzel az eredményével új rekordot állított fel az NB I. történetében: újoncként még egy csapat sem tudott ennél jobb eredményt elérni.

Az előző bajnokságban a 8. helyen zártak, két ponttal megelőzve a DVTK-t, a házi góllövőlista élén David Williams végzett 7 találattal.

OTP Bank Liga 2018/2019

A legutóbbi fordulóban két büntetőből szerzett góllal első győzelmét aratta a Haladás, előtte két idegenbeli mérkőzésén kikapott, az első hazai találkozón pedig ikszelt a csapat.

  1. forduló: Honvéd - Haladás 3-2
  2. forduló: Haladás - Újpest 2-2
  3. forduló: FTC - Haladás 3-1
  4. forduló: Haladás - PAFC 2-1

A legutóbbi mérkőzésen a Király - Schimmer, Kolčák (Tamás L., 78.), Benes, Bosnjak - Grumić, Jancsó (Halmosi, 60.) - K. Mészáros, Németh Má., Németh Mi. - Rabušic (Bamgboye, 64.) összeállításban lépett pályára a Haladás a PAFC ellen.

Nyári játékosmozgás

A védelem oszlopa, Stef Wils, és a házi gólkirály, David Williams távozása érzékeny veszteség, az ő pótlásuk jelentette a nyári átigazolási szezon fő feladatát.

Érkezett
Gaál Bálint (Vasas)
Yuriy Gabovda (ukrán, Balmazújváros)
Emil Lyng (dán, Dundee United)
Tamás László (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként)
Vít Beneš (cseh, Vasas - kölcsönbe)
Priskin Tamás (Ferencváros - kölcsönbe)

Távozott
Kiss Tamás (PAFC)
Lévay Gergely (SV Stegersbach)
Polgár Kristóf (???)
David Williams (ausztrál, Wellington Phoenix)
Stef Wils (belga, K. Lyra-Lierse Berlaar)
Medgyes Zoltán (BFC Siófok - kölcsönbe)
Szőke Dániel (Nagykanizsa - kölcsönbe)
Tóth Máté (Mezőkövesd - kölcsönbe)
Kiss Bence (Kazincbarcika - kölcsönbe)
Tóth Martin (BFC Siófok - kölcsönbe)
Myke Bouard Ramos (brazil, MTK Budapest - kölcsönből vissza)

A Haladás játékoskerete

Kapusok                                              
1    Király Gábor    (HUN)    1976.04.01.    154/0
44    Gyurján Márton    (HUN)    1995.12.01.    6/0
66    Rózsa Dániel    (HUN)    1984.11.24.    212/0

Védők
5    Tamás László    (HUN)    1988.01.18.    30/2
13    Vit Beneš    (CZE)    1988.08.12.    27/1
23    Schimmer Szabolcs    (HUN)    1984.02.24.    230/5
29    Németh Milán    (HUN)    1988.05.29.    121/1
32    Kristián Kolčák    (SVK)    1990.01.30.    28/0
35    Predrag Bosnjak    (SRB, HUN)    1985.11.13.    140/1
77    Yuri Gabovda (UKR)    1989.05.06.    31/0

Középpályások
6     Kovalovszki Máté    (HUN)    1999.12.14.    0/0
9    Emil Lyng    (DEN)    1989.08.03.    2/0
10    Karol Mészáros    (SVK)    1993.07.25.    56/9
16    Rácz Barnabás    (HUN)    1996.04.26.    65/3
26    Jagodics Márk    (HUN)    1992.04.10.    101/5
27    Kovács Lóránt    (HUN)    1993.06.06.    61/6
31    Németh Márió    (HUN)    1995.05.01.    111/13
70    Jancsó András    (HUN)    1996.04.22.    50/3
79    Halmosi Péter    (HUN)    1979.09.25.    394/57

Támadók
7    Pinte Patrik    (SVK)    1997.01.06.    8/0
8    Funsho Bamgboye    (NGR)    1999.01.09.    9/1
11    Miroslav Grumić    (SRB, HUN)    1984.06.29.    140/27
14    Gaál Bálint    (HUN)    1991.07.14.    103/24
19    Michael Rabušic    (CZE)    1989.09.17.    8/2
20    Priskin Tamás    (HUN)    1986.09.27.    113/40

Vezetőedző

Michal Hipp tavaly benntartotta a Haladást, idén is a szlovák sportszakember ül a kispadon. Labdarúgóként ötször-ötször játszott csehszlovák és a szlovák válogatottban, utóbbit szövetségi kapitányként is irányította. Hazája mellett Oroszországban és Csehországban is dolgozott klubcsapat mellett, 2017. novembere óta a Haladás vezetőedzője.

Ismerős a másik oldalon

Petró Balázs Diósgyőrben nevelkedett, innen vitte el az Illés Akadémia.

Miroslav Grumić 2014 februárjában Pécsről igazolt Diósgyőrbe 2014 februárjában, és két és fél év alatt 53 bajnoki mérkőzésen 9 gólt szerzett. Tagja volt a Ligakupa-győztes, és Magyar Kupa-döntős csapatnak, az Európa Liga selejtezőjében pedig rendkívül fontos gólt szerzett Lovecsben.

Németh Milán 2014-ben lett a DVTK labdarúgója és két és fél év alatt 30 bajnokin egy gólt szerzett. Sopron érintésével tért vissza nevelőegyesületébe. Egykori és jelenlegi játékostársához hasonlóan ő is betalált Lovecsben a Litex ellen az Európa Liga selejtezőjében.

Egymás ellen

A két csapat Miskolcon először 1941. március 9-én találkozott az élvonalban. Csapkay Károly legénysége a Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán, Barta, Mészáros, Berecz, Füzér, Barna, Turbéki összeállításban 1-1-es döntetlent ért el. A Diósgyőr gólját az egyszeres válogatott Berecz István szerezte.

A következő találkozásunkkor már hazai győzelemnek örülhetett a publikum. 1942. szeptember 27-én a Károlyi - Bohus, Felföldi, Radnai, Turán, Barta, Füzér, Kertész, Klimek, Fazekas, Penderi összeállítású Diósgyőr kiütéses 4-1-es sikert aratott. A góljainkon Klimek (2), Füzér és Fazekas osztozott.

Ezt követően is többnyire a Diósgyőr nyerte a párharcokat, de 4 alkalommal,  (1952, 1958/1959, és 1983/1984, 2009/2010) a vasi legények diadalmaskodtak.

A legnagyobb gólarányú győzelem a diósgyőri Aranycsapatához fűződik. Az 1978/1979-es szezonban 6 gólt rámoltak be Tatár Gyuriék a szombathelyiek hálójába. Szabó Géza csapata a Szabó L. - Szántó, Salamon, Teodoru B., Kutasi, Oláh, Tatár, Görgei, Kerekes, Fekete, Grolmusz összeállításban Fekete László, Kerekes János, Tatár György, Teodoru Borisz és Grolmusz Gyula góljával diadalmaskodott.

A legfordulatosabb összecsapásunkra kétséget kizáróan az 1997/1998-as szezonban került sor. A Tornyi Barnabás edzette DFC a Rácz - Varga S., Földvári, Nagy S., Kovács T. - Turóczi (Volár a 60.), Farkas J., Buliga, Ruskó (Kákóczki a 46.) - Jakab (Domokos a 85.), Kulcsár összeállításban már a mérkőzés elején kétgólos hátrányba került, de Jakab Csaba révén még a szünet előtt még sikerült szépíteni. A fordulás után pedig Farkas János és Kovács Tibor góljaival a maga javára döntötte el a mérkőzést.


2013. március 9-én a Szentes Lázár irányította DVTK José Luque góljával 1-1-es döntetlent játszott a Ribánszki - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Gosztonyi (Fernando, 75.), Elek, Takács P. (Abdouraman, 69.), Luque - Tisza, Rudolf (Bacsa, 58.) összeállítású DVTK.

2014. május 4-én szintén 1-1-es döntetlent játszott a két csapat. Zoran Kostić 17. percben szerzett gólját Dvorschák egyenlítette ki a 32. percben. A  DVTK a Radoš - Vadász, Alves, Debreceni, Husić - Egerszegi, Kostić, Gosztonyi - Bacsa (Batioja, a 73.), Grumić (Marjanović, a 84.), Barczi (Futács, a 46.) összeállításban lépett pályára.


A két döntetlent követően a 2014/2015-ös szezonban a két alakulat miskolci mérkőzésén magabiztos hazai győzelem született. A vendégek két öngólja mellett Németh Milán járult hozzá a 3-0-ás sikerhez. A találkozón a DVTK csapata a Radoš - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bori (Marjanović, 64.), Nikházi, Bognár I. (Németh M., 77.), Bacsa - Takács T. (Gosztonyi, 52.), Grumić összeállításban lépett pályára.


Az OTP Bank Liga 2015/2016-os kiírásában először Diósgyőrben találkozott a két csapat a 11. fordulóban. Bekő Balázs a Radoš - Eperjesi, Lipták, Kovács G,. Tamás - James (Egerszegi, 65.) - Okuka, Barczi, Kitl, Takács T. (Grumić, 65.) - Novothny csapatot küldte a pályára. Két ellentétes félidőt láthatott a közönség, ahol előbb a DVTK nyomasztó fölénye ellenére 1-1-es döntetlennel fordultak a felek, majd a Haladás vette át a kezdeményezést, azonban több gól már nem esett.


A harmadik körben Egervári Sándor a Radoš - Okuka, Lipták, Tamás, Nemes - James - Bognár I. (Bacsa, 74.), Koman (Nikházi, 58.), Elek, Barczi (Egerszegi, 84.) - Novothny csapatban találta meg a győztes 11-et, csak a gólkülönbség lehetett a kérdés a találkozón. Elek Ákos duplázott, Novothny Soma pedig már hetedik megadott gólját szerezte a bajnokságban.

2016 őszén tovább folytatta a DVTK sikersorozatát, pedig nem úgy indult a debreceni mérkőzés. Az első játékrészben Gaál góljával a vendégek szereztek vezetést Horváth Ferenc vezetőedző Radoš - Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes - Vela, Dausvili (Bognár I., 65.), Elek - Nono (Nikházi, 80.), Bacsa (Ugrai, 78.) - Novothny összeállítású csapata ellen, a második félidőben azonban fordított a DVTK. Előbb Lipták Zoltán egyenlített, majd a hosszabbításban Ugrai Roland szerezte meg a létfontosságú győztes gólt. 

Az előző bajnokságban háromszor találkoztak a csapatok a bajnokságban, az első két alkalommal Sopronban, harmadszor Mezőkövesden.

A 3. fordulóban az első félidőben négy sárga lap született, de egy gól sem esett. A második félidőben fordult az arány, háromszor is betaláltak a diósgyőriek. Tamás Márk szöglet után fejjel, Óvári Zsolt közelről lábbal, míg Busai Attila szintén lábbal, de távolról mattolta Királyt. 

Swietelsky Haladás - Diósgyőri VTK 0-3 (0-0)

Haladás: Király - Polgár, St. Wils, Jagodics M., Bosnjak - Kiss B., Simon Á., Medgyes (Halmosi, 62.) - Rácz (Grumić, 62.), Williams, Tóth M. (Petró, 78.) Vezetőedző: Mészöly Géza.
DVTK: Rados - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela, Tóth B. (Nono, 46.), Busai,  Óvári (Ternován P., 86.) - Szarka, Ioannidis (Ugrai, 46.). Szakmai igazgató: Bódog Tamás.

Gólszerző: Tamás (0-1) a 61., Óvári (0-2) a 75., Busai (0-3) a 88. percben.

A 14. fordulóban sem esett gól az első félidőben, a szünet után azonban egy perc alatt eldöntötte Lipták Zoltán és Ugrai Roland góljával a három pont sorsát a Diósgyőr. Végül Nono találata volt a hab a tortán.

Swietelsky Haladás - Diósgyőri VTK 0-3 (0-0)

Haladás: Király - Polgár, St. Wils, Jagodics M., Bosnjak - Kiss B., Tóth M., Rácz B. (Halmosi, 57.) - Kiss T., Williams (Németh Má., 77.), K. Mészáros (Myke, 64.). Vezetőedző: Pacsi Bálint.
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Kocsis, Forgács - Vela, Tóth B. (Nono, 32.), Busai - Szarka (Ugrai, 46.), Ioannidis (Nagy T., 85.), Óvári. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.

Gólszerző: Lipták (0-1) az 50., Ugrai (0-2) az 51., Nono (0-3) a 69. percben.

A 25. fordulóban Mezőkövesden játszott a DVTK a Haladás ellen. A Haladás kétgólos előnye után a DVTK teljesen beszorította ellenfelét, azonban Ugrai Roland góljával csak a szépítésre futotta.

Diósgyőri VTK - Swietelsky Haladás 1-2 (0-1)

DVTK: Antal - Brković, Lipták, Karan (Tamás, 46.) - Vela, Hasani, Kocsis, Óvári (Shestakov, 54.) - Ioannidis, Bacsa (Makrai, 77.), Ugrai.Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Haladás: Király - Schimmer, St. Wils, Kolčák, Bosnjak (Németh Mi., 66.) - Jagodics M., Jancsó (Kovács L., 7.) - K. Mészáros, Rácz B., Halmosi - Rabušic (Williams, 31.). Vezetőedző: Michal Hipp

Gólszerző: K. Mészáros (0-1) a 20., Kovács L. (0-2) a 49., Ugrai (1-2) a 61. percben.

Az eddig lejátszott Diósgyőr - Szombathely mérkőzések

  1. 1940/1941
    DiMÁVAG - Haladás 1-1 G.: Berecz
  2. 1942/1943
    DiMÁVAG- Haladás 4-1 G.: Klimek (2), Füzér, Fazekas
  3. 1951
    DiVasas - Szombathelyi Lokomotív 2-1 G.: Csorba, Németh
  4. 1952
    DiVasas - Szombathelyi Lokomotív 0-3
  5. 1954
    DiVasas - Szombathelyi Törekvés 3-0 G.: Nagy, Dobó, Csontos
  6. 1955
    DiVasas - Haladás 1-1 G.: Virágh
  7. 1957/1958
    DVTK - Haladás 2-2 G.: Csányi , Papp
  8. 1958/1959
    DVTK - Haladás 0-2
  9. 1959/1960
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Iván
  10. 1967
    DVTK - Haladás 3-2 G.: Horváth (2), Szurgent
  11. 1968 (MVSC pálya)
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Kiss
  12. 1969
    DVTK - Haladás 0-0
  13. 1970/1971
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Gass
  14. 1971/1972
    DVTK - Haladás 2-0 G.: Vass, Horváth
  15. 1974/1975
    DVTK - Haladás 6-2 G.: Horváth (2), Kolláth, Oláh, Hajas, Görgei
  16. 1975/1976
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Fekete
  17. 1976/1977
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Görgei
  18. 1977/1978
    DVTK - Haladás 0-0
  19. 1978/1979
    DVTK - Haladás 6-1 G.: Teodoru, Oláh, Tatár, Kerekes, Fekete, Grolmusz
  20. 1981/1982
    DVTK - Haladás 1-0 G: Borostyán
  21. 1982/1983
    DVTK - Haladás 0-0
  22. 1983/1984
    DVTK - Haladás 0-1
  23. 1991/1992
    DFC - Haladás 2-1 G.: Szvisztun, Görög (öngól)
  24. 1997/1998
    DFC - Haladás 3-2 G.: Jakab, Farkas J., Kovács T.
  25. 1998/1999
    DFC - Haladás 5-1 G.: Smiljanić, Szabó T., Kuttor, Szabados, Egressy
  26. 1999/2000
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Frunza
  27. 2008/2009
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Kamber
  28. 2009/2010
    DVTK - Haladás 1-3 G.: Menougong
  29. 2011/2012
    DVTK - Haladás 1-0 G.: Luque
  30. 2012/2013
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Luque
  31. 2013/2014
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Kostić
  32. 2014/2015
    DVTK - Haladás 3-0 G.: Jagodics (ög.), Németh M., Fehér Z. (ög.)
  33. 2015/2016 (1. kör)
    DVTK - Haladás 1-1 G.: Novothny
  34. 2015/2016 (3. kör)
    DVTK - Haladás 3-0 G.: Elek (2), Novothny
  35. 2016/2017 (2. kör, Debrecen)
    DVTK - Haladás 2-1 G.: Lipták, Ugrai
  36. 201672017 (3. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - Haladás 1-2 G.: Ugrai

Hazai mérlegünk: 36 mérkőzés, 19 győzelem, 12 döntetlen, 5 vereség, 62 rúgott és 33 kapott gól

Forrás: Varga Lajos - A futball-labda diósgyőri útja