Beharangozó 2020. március 6., péntek

"Jó dolog ízlelgetni, hogy a DVTK az esélyes"

Az OTP Bank Liga 24. fordulójában hazai pályán játszik a DVTK az Újpest ellen szombaton 17 órától. A találkozót a hölgyek ingyen tekinthetik meg. Feczkó Tamás vezetőedző szerint is a DVTK a találkozó esélyese, ugyanakkor óvva int mindenkit attól, hogy hetente gólfesztivált várjon. Nehéz mérkőzésre számít, aminek a végén az egygólos sikernek is örülni fog.

"Jó dolog ízlelgetni, hogy a DVTK az esélyes"


A DVTK idei hét mérkőzéséből négyet megnyert, kétszer döntetlent játszott, és mindössze egyszer szenvedett vereséget, így feljött a tabella 5. helyére.

- A Kaposvár elleni mérkőzésen a szurkolók kötelező győzelmet vártak tőlünk, a Paks ellen elvárható volt a győzelem, és az Újpest ellen is esélyesként lépünk pályájára - mondta Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. - Jó dolog ízlelgetni, hogy a DVTK az Újpest elleni találkozó esélyese, a játékosok is szinte kicsattannak az önbizalomtól, ami hatalmas dolog.

Önbizalom és elbizakodottság között sok esetben kicsi a távolság. Hogyan lehet úgy fenntartani a motivációt, hogy véletlenül se csapódjon át a másik végletbe? - kérdeztük.

- Nagyon okos, és céltudatos játékosokkal dolgozok, akik éhesek és sikerre, ugyanakkor  tudják, hogy ehhez sokat kell dolgozni. Nekem csak előirányozni kell a munkát - hangzott a válasz.

Az ellenfél idei teljesítménye pont ellentétes: az Újpest négyszer vereséget szenvedett, és csak egyszer-egyszer játszott döntetlent és nyert (valamint egyik találkozójuk elmaradt). Jelenleg a tabellán egyre lejjebb csúszva mindössze négy ponttal előzik meg a kieső helyen álló ZTE csapatát.

- A két csapat formája között nagy a különbség, de ebből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Bármi is lesz a mérkőzés végeredménye, az biztos, az Újpest jobb csapat annál, mint ahogy szerepel - intett óvatosságra a diósgyőri szakvezető. - Több jó játékos közül válogathat egy jó vezetőedző, ezért bármikor megrázhatják magukat. Bízom benne, ez a bármikor nem most, hanem a bajnokság utolsó kilenc fordulójában jön el valamikor. 

Az már a találkozó előtt kijelenthető, hogy nagyon sok néző buzdítja Márkvártékat, hiszen elővételben több ezer belépőjegy fogyott.

- Hazai pályán, sok néző előtt nem lehet más célunk, mint a múlt heti játékunkat továbbvinni, és itthon tartani a három pontot. 

A DVTK 2020-ban 16 gólt szerzett, míg a Mezőkövesd és az FTC 13-13, a Kisvárda és a PAFC 12-12 alkalommal talált be az ellenfél hálójába.

- A tavaszi hét forduló alatt mi szereztük a legtöbb gólt az élvonalban, mert a támadó játékunk  rengeteget fejlődött. A téli felkészülés során, és azóta is nagy hangsúlyt fektetünk erre, mivel a védelmünket korábban sikerült stabilizálni. Minden találkozón próbálunk, és szeretünk támadni, de az ellenféltől is függ, hogy mennyire tudjuk rájuk erőltetni az akaratunk. Ugyanakkor óvva intek mindenkit attól a gondolattól, hogy mostantól hetente gólfesztivált rendezünk. Egy dolgos, nehéz mérkőzést várok, ahol egy egygólos sikernek is nagyon fogok örülni, mert a győzelem a fontos.

Kell még hátra figyelni, vagy már lehet előre nézni?

- Mindig előre kell nézni, mert a következő mérkőzés mindig előttünk van, és csak arra koncentrálunk, hogy azt meg tudjuk nyerni. Az eredmények pedig a 33. forduló után kialakítják a tabellát - zárta a beszélgetést Feczkó Tamás.

A másik kispad

A csapat vezetőedzője az 51 éves szerb Nebojša Vignjević. Labdarúgóként a Rad Beogradtól Ciprusra igazolt, majd játszott az Egyesült Államokban és Kanadában is, pályafutását Tatabányán fejezte be. Edzőként Szerbiában vezette a Hajduk Kula, a Rad Beograd és a Vojvodina csapatát, ezt követően lett 2013 októberében az Újpest vezetőedzője, azóta vezeti a csapatot.

- Diósgyőrben jó a légkör, Feczkó Tamás megtalálta a megfelelő felállást, és a játékosok élvezik a játékot - nyilatkozta Nebojša Vignjević. - A szurkolók is elégedettek, számíthatnak rájuk, különösképpen otthon. Az elmúlt időszakban a jó eredmények sem kerülik el a csapatot, ezért most nagy az önbizalmuk is.
Ebben a bajnokságban már kétszer találkoztak a csapatok, mindkétszer a vendég nyert. Az első mérkőzés nehéz volt, persze ez minden összecsapásunkra igaz a DVTK ellen. A siker kulcsát abban látom, hogy a megfelelő időben találtunk a kapujukba. A megnyert meccs után is tudtuk, hogy ez nem lesz újra könnyű, és a Illovszky Rudolf Stadionban nem is tudtuk megismételni ezt a teljesítményt. Reméljük, hogy ma az augusztusi bajnokihoz hasonló eredmény születik.
A DVTK jó formában van, tele önbizalommal, ami viszont rólunk nem mondható el. Azonban minden következő találkozó, ahogy ez is, egy lehetőség arra, hogy újra nyerjünk, hogy jobbak legyünk, és javítsunk tette hozzá az újpesti vezetőedző.

Hasznos információk

A DVTK Stadion mellékhelyiségeiben a koronavírusra tekintettel fertőtlenítő hatású folyékony szappannal lettek feltöltve a kézmosók, amely használatára ezúton is felhívjuk szurkolóink figyelmét.