Beharangozó 2019. november 8., péntek

"Jó százalékban kell kihasználni a helyzeteket"

A budapesti Új Hidegkuti Stadionban játszik szombaton a DVTK 19:30-tól.  A Honvéd - DVTK bajnoki mérkőzés előtt kérdeztük Feczkó Tamást, a DVTK vezetőedzőjét.

"Jó százalékban kell kihasználni a helyzeteket"


Sorozatban három tétmérkőzésen győzött a DVTK, tovább javul-e a hangulat az újabb és újabb győzelmeket követően? - kérdeztük elsőként.

- Igen, és nagyon bízunk benne, hogy még nagyon sokáig tovább javul a hangulatunk - válaszolt Feczkó Tamás. - Ehhez az kell, hogy legyőzzük a nagyon jó formában játszó Honvédet. Ellenfelünk a legutóbbi öt mérkőzésen egy döntetlen mellett négy győzelmet aratott, ezért nehéz mérkőzésre számítok, de azért utazunk Budapestre, hogy három ponttal térjünk haza.

Iszlai Bence egy interjúban elárulta, hogy a pontrúgások utáni helyzeteket pont annyit gyakorolja a csapat, mint korábbi klubjainál, a helyzetkihasználást, a ziccerek értékesítését viszont a szokásosnál többet sulykolják. Ezen kívül mire került a hangsúly a heti felkészülés során?

- A Kisvárda ellen jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket, ezt szeretném a Honvéd ellen is látni - árulta el Feczkó Tamás. - Serhii Shestakov rögtön a mérkőzés elején értékesítette első lehetőségét, egészen másként indult emiatt a találkozó. Az edzéseken külön hangsúlyt fektettünk a támadásépítésre és a támadásbefejezésre, valamint gyakoroltuk, hogyan tudjuk megbontani a Honvéd ötvédős rendszerét.

Szombati ellenfelünk nagyon rosszul kezdte a bajnokságot, azonban valami megváltozott. A 6. fordulót követően mindössze 3 ponttal az utolsó előtti helyen álltak, az első kör végére azonban összesen 16 pontot gyűjtve feljöttek az 5. helyre.

- Kiválóan erősített a Honvéd a nyár végén, ősz elején - világított rá a sportszakember. - Két meghatározó játékost igazoltak Davide Lanzafame és Vadócz Krisztián személyében, akik mindketten óriási vezérek, és baj esetén össze tudják kapni a csapatot a pályán, valamint el tudják dönteni a mérkőzést.

A Bozsik Stadion újjáépítése miatt ebben a bajnokságban is abban az Új Hidegkuti Stadionban fogadja ellenfeleit a Honvéd, ahol Feczkó Tamás másfél éven keresztül dolgozott.

- Az MTK otthona az egyik legjobb akusztikájú stadion, a kiváló atmoszféra a két szurkolótábornak köszönhetően ezúttal garantált - csillantotta meg helyismeretét Feczkó Tamás. - Kissé furcsa lesz visszatérni oda, ami másfél éven keresztül otthonom volt. Szép emlékek fűznek a létesítményekhez, de nosztalgiázás helyett sokkal fontosabb, hogy tovább gyarapítsam a szép emlékek számát.

Mirko Ivanovski Pakson orrcsonttörést szenvedett, és a Kisvárda ellen ugyan maszkban leült a kispadra, de nem kapott szerepet. Márkvárt Dávid kisujja eltört a múltkori meccsen, Serhii Shestakov pedig oldalsérülés miatt jött le.

- A labdarúgás kontaktsport, előfordulnak ilyen sérülések. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a teljes keret becsületesen dolgozik, a Magyar Kupában éltek is a játéklehetőséggel azok, akik a bajnokikon kevesebbet játszottak, így jól tudom, mindenkire számíthatok - nyugtatott meg mindenkit a vezetőedző. - Makrai Gáborról és Joachim Adukorról viszont nincs jó hírem, mindkettőt műteni kell (Makrai Gábor már át is esett a mozgásterjedelem-javító műtéten, és folytatja a rehabilitációját - a szerk.)

Az elmúlt időszakban brazíliai U17-es vb miatt az edzésekről is hiányzott a Orosz Donát és Tóth Borisz. Már mindketten hazatértek, és csütörtöktől együtt edzenek a társakkal.

- Természetesen a fiatalok minden mérkőzését megnéztem. Sajnálom, hogy végül Tóth Borisz nem léphetett pályára, de így meghatározó állomása lesz ez mindkettőjük pályafutásának. Örültem volna, ha még később térnek vissza, de így is gratulálok nekik, hogy hazájukat képviselték egy világversenyen.

A másik kispad

Az ellenfelet a 62 éves Giuseppe Sannino irányítja, aki a Varese kispadján mutatkozott be a Serie B-ben (a Seria C2-ből indulva, kétszer is bajnokságot nyerve), majd a Siena, a Palermo és a Chievo csapatát irányította az olasz élvonalban. Ezt követően az angol Championshipben próbált szerencsét a Watforddal, majd hazatérve a Catania és újra az élvonalbeli Carpi következett. A Serie B-ben a Salernitana, a C-ban a Triestina csapatát vezette, majd néhány mérkőzés erejéig a görög első osztályú Levadiakos munkáját irányította. Végül a harmadosztályú Novara csapatától érkezett Kispestre.

- Véget ért a bajnokság első szakasza, azonban ez, és a legutóbbi meccsek jó eredményei sem változtatnak semmin, ugyanúgy tökéletes koncentrációval kell játszanunk - nyilatkozta az olasz vezetőedző. - A DVTK elleni első mérkőzésen nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket, ezeket a hibákat nem akarjuk újra elkövetni. S bár most már az összes riválist láttuk élőben, tudjuk, mi kell a sikerhez, de ettől függetlenül nem lesz könnyebb dolgunk, ahogy szoktam mondani, minden egyes mérkőzés külön történet. Szomorú voltam, hogy a PAFC ellen a lelátóról kellett néznem a mérkőzést, hiszen szeretek a csapatom mellett lenni. Persze örülök, hogy nyertünk, és mondanám, hogy ha ez kell a sikerhez, akkor maradok a lelátón, de inkább azt szeretném, hogy győzzünk és ott legyek a pályán a srácokkal.