Beharangozó 2019. december 5., csütörtök

A 6. Mezőkövesd - DVTK következik

Amikor a DVTK gólt kapott Mezőkövesden, akkor még pontot sem sikerült szerezni, az első mérkőzésen is 1-0-s diósgyőri siker született Bacsa Patrik találatával. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 6. Mezőkövesd - DVTK következik


Egymás ellen

A Mezőkövesd mindössze 2013-ban jutott fel elsőször az élvonalba, de az NB II.-ben is csupán egy találkozót játszott a DVTK Mezőkövesden. 2011. május 28-án a Radoš - Vadász, Raković, Gal, Gohér - Dobos (Arze, 56.), Abdouraman, Lippai, Luque - Granát, Menougong (Pál Sz., 63.). Vezetőedző: Benczés Miklós összetételű DVTK-t a hazaiak egy vitatott büntetővel ugyan legyőzték (1-0), de a meccs után mégis ünnepelhettek a DVTK-szurkolók, mert egy év kitérőt követően visszajutott a csapat az NB I-be.

A Magyar Kupában is futottunk már össze, 2007. szeptember 26-án Mezőkövesden Simon, Douva valamint Rebecsák góljával 3 -1-es végeredménnyel lépett tovább a Diósgyőr.

Ligakupában is találkozott a Mezőkövesd és a DVTK. Akkor Szivics Tomiszláv a Radoš - Eperjesi, Vadász, Alves, Husić (Gohér, 62.) - Nikházi (Bacsa, 46.), Kostić, Barczi (Egerszegi, 75.), Gosztonyi - Batioja, Futács összeállítású csapatot küldte pályára. A mérkőzést a hazaiak nyerték 3-1-re (a rendkívül értékes diósgyőri gólt Futács Márkó szerezte), azonban a negyeddöntőbe a DVTK jutott, miután hazai pályán 2-0-ra diadalmaskodott. A sorozat végén pedig a diósgyőri játékosok emelhették a magasba a serleget.

Az első élvonalbeli találkozón 2014. április 20-án Bacsa Patrik hajrában szerzett góljával győzött a DVTK.

Mezőkövesd-Zsóry FC - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)

Mezőkövesd: Horváth T. - Búrány, Velicky, Gévay, Hegedűs Cs. - Dobos (Farkas B., 77.), Takács P. (Sigér, 85.), Bognár I., Melczer - Harsányi, Menougong (Rajczi, 90.). Vezetőedző: Véber György.
DVTK: Radoš - Vági, Vadász, Kádár, Husić - Nikházi (Bacsa, 56.), Elek, Gosztonyi (Kostić, 56.) - Batioja (Marjanović, 67.), Futács, Grumić. Vezetőedző: Szivics Tomiszláv.

Gólszerző: Bacsa (0-1) a 90. percben.

A 2018/2019 évi bajnokságban egyszer játszott vendégként Mezőkövesden a DVTK, és bár több nagy helyezetet láthatott a közönség, végül nem esett gól.

Mezőkövesd Zsóry - Diósgyőri VTK 0-0

Mezőkövesd: Dombó - Lázár, Hudák, Szalai A., Vadnai - Iszlai, Tóth B., Mlinar - Koszta M. (Veselinović, 78.), Novák, Střeštík (Cseri, 61.). Vezetőedző: Kuttor Attila.
DVTK: Antal - Nagy T., Lipták, Karan, Tamás - Ugrai, Kocsis, Busai, Forgács - Ioannidis (Szarka, 88.), Óvári (Bacsa, 60.). Szakmai igazgató: Bódog Tamás.

Az OTP Bank Liga előző kiírásának 30. fordulójában játszott Mezőkövesden a DVTK. A teljesen megtelt vendégszektor előtt az első félidőben szinte első lehetőségét gólra váltotta a hazai csapat. A második játékrészben a DVTK szélekről érkező beadásokkal próbált veszélyeztetni, nem sok sikerrel, a hajrában a hazaiak pedig eldöntötték a mérkőzést.

Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK 3-0 (1-0)

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Katanec, Pillár, Eperjesi -  Iszlai - Vajda S. (Moutari, 71.), Pekár (Cseri, 64.), Meskhi, Bertus - Dražić (Koszta M. a 86.). Vezetőedző: Kuttor Attila.
DVTK: Antal - Polgár, Brković, Tamás M. - Shestakov, Szabó B. (Tajti M., 80.), Márkvárt, Tóth Ba. (Vernes, 33.), Juhar (Korbély, 58.) - Hasani, Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Pekár (1-0) a 18., Cseri (2-0) a 76., Moutari (3-0) a 86. percben.

Legutóbb az idei bajnokság 4. fordulójában találkoztak a csapatok, és a Mezőkövesd elleni mérkőzés első félidejében a DVTK előtt adódott ziccer, de nem esett gól . A második játékrészben a négy perc alatt kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, majd egy újabb találattal bebiztosították győzelmüket is.

Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry FC 0-3 (0-0)

DVTK: Danilović - Shestakov, Ndzoumou, Karan, Vági - Tóth Ba. (Tabaković, 58.), Márkvárt - Ternován P. (Hasani, 51.), Tajti M. (Szabó B., 80.), Korbély - Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.
Mezőkövesd: Szappanos - Eperjesi, Nesterov, Katanec, Vadnai - Karnitski, Berecz - Nagy D. (Takács T., 87.), Cseri (Vajda S., 71.), Pekár (Molnár G., 81.) - Zivzivadze. Vezetőedző: Kuttor Attila.

Gólszerző: Nagy D. (0-1) az 51., Karnitski (0-2) az 56., Cseri (0-3) a 66. percben.

Mezőkövesd - DVTK mérkőzések az élvonalban

  1. 2013/2014
    Mezőkövesd - DVTK 0-1 G.: Bacsa
  2. 2016/2017
    Mezőkövesd - DVTK 3-0
  3. 2017/2018
    Mezőkövesd - DVTK 0-0
  4. 2018/2019 (1. kör)
    Mezőkövesd - DVTK 4-2 G.: Tajti, Makrai
  5. 2018/2019 (3. kör)
    Mezőkövesd - DVTK 3-0

A DVTK idegenbeli mérlege Mezőkövesden: 1 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 3-10-as gólkülönbség

Mezőkövesd Zsóry FC

Alapítva: 1975
Első év az NB I.-ben: 2013
Legjobb helyezés: 6. hely (2018/2019)
Élvonalbeli évek: 5 év
Folyamatosan az NB I.-ben: 2016 óta

A Mezőkövesdi SE 1975. január 31-én alakult. A sárga-kék színeket viselő klub többnyire a harmad- és negyedosztályban szerepelt. A 2006/2007-es évben az NB III. Mátra csoport 3. helyén végeztek, de az MLSZ az NB II. feltöltése érdekében felkérte őket, hogy induljanak el a másodosztályban. A felkérésnek eleget téve először indulhattak az NB II.-ben. A 2007/2008-as szezonban megszerzett 4 győzelmük azonban csupán a 16.helyhez - és a kieséshez - volt elegendő.

Ezt követően viszont igazi sikertörténet az övék. Az NB III.-nan magabiztosan nyertek és jutottak fel ismét. Újoncként pedig az előkelő 5. helyen végeztek az NB II. Keleti csoportjában. A 2010/2011-es évben pedig a feljutó DVTK mögött a második helyre értek oda. A következő bajnokságban egy újabb 5. hely jutott nekik, míg a 2012/2013-as idényben összejött a hőn áhított siker: megnyerték a bajnokságot és történelmet írva feljutottak az élvonalba. Az OTP Bank Ligában nem sikerült minden újonc minimáltervét, a bennmaradást elérni, azonban a következő bajnokságban a Gyirmót mögött ismét feljutottak az NB I.-be.

A legutóbbi három idényt az élvonalban töltötték, az OTP Bank Liga 2018/2019 évi kiírásában történetük legjobb eredményét elérve a 6. helyen zártak. A házi gólkirályi címet a nyáron Kínába igazoló Stefan Dražić szerezte meg 11 találattal.

OTP Bank Liga 2019/2020

3. helyezett 14 8 4 2 20-11 +9 28

Hazai pályán

3. helyezett 7 4 1 2 8-5 +3 13

Forma

Utolsó 5 mérkőzés: 5. helyezett 5 2 3 0 8-4 +4 9
Utolsó 10 mérkőzés: 6. helyezett 10 4 4 2 13-10 +3 16

Házi góllövőlista

6 gólos
Budu Zivzivadze

4 gólos
Cseri Tamás

3 gólos
Berecz Zsombor

2 gólos
Nagy Dániel

Házi gólpasszlista

4 gólpassz
Pekár László

3 gólpassz
Cseri Tamás

2 gólpassz
Budu Zivzivadze
Molnár Gábor

Eredmények

  1. forduló: Mezőkövesd - ZTE 1-0
  2. forduló: Kaposvár - Mezőkövesd 1-2
  3. forduló: Mezőkövesd - PAFC 1-0
  4. forduló: DVTK - Mezőkövesd 0-3
  5. forduló: Mezőkövesd - Paks 0-2
  6. forduló: Kisvárda - Mezőkövesd 1-2
  7. forduló: Mezőkövesd - Honvéd 1-2
  8. forduló: Újpest - Mezőkövesd 1-2        
  9. forduló: Mezőkövesd - Fehérvár 0-0
  10. forduló: Mezőkövesd - DVSC 3-1
  11. forduló: FTC - Mezőkövesd 1-1
  12. forduló: ZTE - Mezőkövesd 1-1
  13. forduló: Mezőkövesd - Kaposvár 2-0
  14. forduló: PAFC - Mezőkövesd 1-1

Legutóbb a Szappanos - Farkas D. (Vadnai, 80.), Katanec, Pillár, Silye - Berecz Zs., Karnyicki - Cseri, Pekár (Nagy D. (53.), Vajda (Sajbán Má., 46.) - Zivzivadze összeállításban játszottak.

Szerda este a Magyar Kupában a hosszabbításban fordítottak az ETO ellen. Ekkor a Szappanos - Eperjesi, Nestorov, Katanec, Vadnai - Cseri (Nagy D., 91.), Karnatski, Bertus (Berecz Zs., 95.), Vajda S. (Sajbán Má., 106.) - Konstsevoj (Pekár, 55.), Zivzivadze összeállításban szerepeltek.

Nyári játékosmozgás

A nyári átigazolási szezonban elsősorban a támadósorban változott sokat a keretet. Az előző két év házi gólkirálya (Koszta Márk és Stefan Dražić) mellett Amadou Moutari is távozott, miként a korosztályos válogatott Szalai Attila is Ciprusra igazolt. Pótlásukra leigazolták Nagy Dánielt, valamint több külföldi labdarúgót, kölcsönvették Berecz Zsombort és végleg visszaszerezték Molnár Gábort Felcsútról, és az utolsó pillanatban érkezett Takács Tamás.

Érkezett
Budu Zivzivadze (grúz, Torpedo Kutaisi)
Alyaksandr Karnitsky (fehérorosz, Sepsi OSK)
Molnár Gábor (PAFC, kölcsön után végleg)
Nagy Dániel (Újpest FC)
Andrij Nesterov (ukrán, Karpati Lviv)
Sajbán Máté (Budaörs)
Sajbán Miklós (Budaörs)
Silye Erik (FTC)
Takács Tamás (DVSC)
Berecz Zsombor (Fehérvár - kölcsönbe)
Artem Kantsevoj (fehérorosz, Dnyapro Mahiljov - kölcsönbe)
Baracskai Roland (Csákvár - kölcsönből vissza)
Novák Csanád (ZTE - kölcsönből vissza)
Wieland Dominik (romániai, Vác FC - kölcsönből vissza)

Távozott
Dragóner Filip (Szeged-Csanád - kölcsönbe)
Stefan Dražić (szerb, Changchun Yatay)
Dino Hodžić (horvát, ÍA Akranes)
Hudák Dávid (szlovákiai, Gyirmót FC Győr)
Iszlai Bence (DVTK)
Koszta Márk (Újpest FC)
Amadou Moutari (nigeri, Bp. Honvéd)
Novák Csanád (Haladás - kölcsönbe)
Szalai Attila (Apollon Limassol)
Tóth Bence (Gyirmót FC Győr)
Tóth Máté (Szeged-Csanád - kölcsönbe)

A Mezőkövesd Zsóry kerete

Kapusok
30 Eduard Fedinisinec (UKR) 2000.08.21.
1 Dombó Dávid (HUN) 1993.02.26.
25 Szappanos Péter (HUN) 1990.11.14.

Mezőnyjátékosok
13 Berecz Zsombor (HUN) 1995.12.13.
26 Bertus Lajos (HUN) 1990.09.26.
24 Cseri Tamás (HUN) 1988.01.15.
71 Dragóner Filip (HUN) 1998.03.12.
4 Eperjesi Gábor (HUN) 1994.01.12.
22 Farkas Dániel (HUN, SRB) 1993.01.13.
14 Aliaksandr Karnitski (BLR) 1989.02.14.
32 Matija Katanec (CRO) 1990.05.04.
20 Artem Kontsevoj (BLR) 1999.08.26.
97 Myhailo Meskhi (UKR) 1997.02.26.
33 Molnár Gábor (HUN) 1994.05.16.
55 Nagy Dániel (HUN) 1991.03.15.
5 Andrii Nesterov (UKR) 1990.07.02.
9 Pekár László (HUN) 1993.01.20.
17 Róbert Pillár (SVK) 1991.05.27.
7 Sajbán Máté (HUN) 1995.12.19.
12 Sajbán Miklós (HUN) 1994.02.12.
70 Silye Erik (HUN) 1996.06.12.
88 Szeles Tamás (HUN) 1993.12.07.
91 Takács Tamás (HUN) 1991.02.20.
8 Tóth Máté (HUN) 1998.06.20
23 Vadnai Dániel (HUN) 1989.02.19.
77 Vajda Sándor (HUN, UKR) 1991.12.14.
11 Budu Zivzivadze (GEO) 1994.03.10.    

A vezetőedző

Vezetőedzőként a miskolci születésű 47 éves Kuttor Attila dolgozik a csapat mellett, aki Diósgyőrben nevelkedett, majd 1998-ban visszatért egy sikeres őszi szezonra. Összesen 560 élvonalbeli találkozón játszott. Szombathelyen kezdett edzősködni, beugró edzőként kétszer az első csapat kispadjára is leült. A Videoton utánpótlása után 2017 októberében érkezett Mezőkövesdre.

Ismerősök a másik oldalon

Eperjesi Gábor, a DVTK saját nevelésű játékosa idén februárban igazolt Mezőkövesdre. Tagja volt a Diósgyőr 2014-ben Magyar Kupa-döntős és Ligakupa-győztes csapatának. Összesen 73 alkalommal viselte az élvonalban a DVTK címeres mezét. 

Takács Tamás összesen 38 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az élvonalban a DVTK színeiben 2014 nyara és 2016 januárja között.

A Fehérvárról kölcsönvett miskolci születésű Berecz Zsombor is Diósgyőrben kezdte a labdarúgást.

Kuttor Attila mellett a mezőkövesdi stábból többen is szerepeltek korábban a DVTK színeiben. Elek Norbert 2006 és 2008 között 49 bajnokin 3, míg a másik másodedző, Tóth Mihály a 2008/2009-es idényben 36 bajnokin 14 gólt szerzett, de a masszőr, Sikur György és Nagy Márton, valamint a videoelemző Lugos József is dolgozott Diósgyőrben. Tóth László szakmai igazgató a 2009/2010-es idényben Diósgyőrben töltötte be ezt a posztot, és 5 mérkőzésen a kispadról is irányította a csapatot.